Ma húsz percen keresztül beszélgettem egy nyugdíjas külföldi párral a Vörösmarty téren, akik az unokájuk esküvőjére érkeztek Miskolcra. Addig fajult a small talk, hogy a végén már azt kérdezgették, hogy mivel foglalkozik majd a barátom, miután elvett feleségül, és elmesélték a húsz évvel ezelőtti hátizsákos túranyaralásuk sikersztoriját. Nekem azt mondták, hogy kanadaiak, aztán mikor szóba került, hogy kicsit beszélek hollandul, akkor onnantól kezdve három nyelven folyt a társalgás, amit időnként a pénzt kunyeráló cigányasszony óbégatása zavart csak meg. Sajnos abban nem vagyok biztos, hogy mindent megértettem, amit németül mondtak, de a hollandom lenyűgözte őket. Nem is csoda! A bácsi azt mondta a végén, hogy reméli még találkozunk, és hogy ő bárhol felismerné az arcomat ezután a világon.
Pedig én csak annyit mondtam, hogy üljenek nyugodtan, nekem van elég helyem. Ó, prettig met U kennis te maken.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése