5 helyett 4 meg a 3

Állapotomat mi sem jellemezhetné jobban, mint a tény, hogy életemben először sikerült elrontanom a mosást, ezért nagyjából 5 perccel a kezdés után a gép kiengedte magából az épp csak beszívatott vizet, mosószert, majd áttekertem a helyes számra, újratöltöttem és folytatódott minden ott, ahol el se kezdődött. Igen, annyira se tudok figyelni, hogy négyes 44444444444 négy, mint mindig.

A kolléganőm szerint a baj mindig hármasával jár, hát nekem most már van legalább három, de annyira nagyon félek, hogy ezek közül valamelyik még nem az és jön még valami. Pedig ki kell bírni. 

Ready or not, here I come

Pontosan öt év telt el azóta, hogy részt vettem életem egyik legmeghatározóbb kalandjában. Az Erasmus alatt még azt hittem, hogy én oda tartozom inkább, valahova kintre, az izgalmas helyszínekre, hogy nincs semmi dolgom Magyarországgal meg szarok az egészre, és nagyon gyorsan meg kell pattannom innen, mert itt minden rossz. Aztán múltak az évek és a magánéletben lett helyem, ami mint kiderült, sokkal fontosabb nekem, mint a munkahelyi kárrier meg a többiek, mert most éppen jó itt lenni, még akkor is, ha véres a lábunk a mókuskeréktől. Egyre kevésbé tudok arra gondolni, hogy most elmenjek innen, ketten sem, de nem zártuk ki a lehetőséget, hogy később mégis megpróbáljuk, mert kell a kaland, az izgalom, a tanulás.

A kisfilm talán legnagyobb tanulsága, hogy soha, senki nem adja vissza azt az időt, amit kinn, a családod nélkül töltöttél. A barátok ilyen szempontból kevésbé érdekesek, mert ők is élik az életüket, boldogok vagy boldogtalanok a saját környezetükben és a közös sztori mindig ott folytatódik 2-3-8 év múlva is, ahol abbahagytad, meg hát mindig örülnek, ha lehet jönni látogatni, de nem? De mi van a mamával, apával, tesóval, akinek te vagy a családja, őket nem hagyhatod egyedül, mert egy életed van neked is, velük akarod tölteni, ott lenni a szülinapon, karácsonykor.... Öt év alatt teljesen megváltozott az én viszonyom magamhoz meg a gyökerekhez, ez milyen furcsa. Persze lehet holnap fogjuk a batyut és megyünk. Na, nézzétek meg a filmet.

régen minden sokkal jobb volt ?

Először 2 napja próbáltam gyufát venni a spárban, de hiába kérdeztem meg 2 különböző eladótól is, az egyik rosszat mondott, a másik meg nem kísért el, én meg nem találtam sehol. Tegnap a szőke se találta meg. Ma újra visszamentem és még mindig nem volt sehol, majd a Sanyi nevű pénztárossal nagy nehezen egy oszlop mögött bukkantunk rá egy adagra. 40 szál/doboz 14 huf. 

Nektek nincs olyan érzésetek, hogy az ilyen hipermarketekben soha nincs kéznél egy normális eladó?! Hogy nincs ott senki, akitől meg tudnád kérdezni, hogy melyik tojás a finomabb vagy hogy mikor lesz friss zsömi. Ha találsz is egyet, akkor is az lesz a válasz: bocs, én a zöldségosztályon vagyok, de szerintem... megkérdezem Önnek, de azt gondolom, hogy... hol van már a jó öreg Margit néni kisbolt, ahol darálták reggelente az illatos szemes kávét és csak ócska parízert lehetett venni zsírpapírba csomagolva, aztán meg Tomi, akinél megvettem a Star Wars-os rágót, amit nem is szerettem, csak kellett belőle a Darth Maul-os matrica. Kiváló a kínálat, növekszik a kereslet, mi meg esszük az import paradicsomot télen meg olvassuk fejősévát akciós áron meg kikérjük a lelakatolt kotont a pultból, hátha kivételesen nem epres-csilis-bordázott lesz. Kicsit visszavágyom a Szomszédok-korszakba a Lenke nénikhez. 

loading

Sokszor egészen hülyén érzem magam a saját világomban, pedig csak el kellene végre szánnom magam, hogy változtassak a rossz dolgokon és megerősítsem a jókat. Az a baj, hogy magam sem tudom, hogy az én utamon járok-e vagy sem. 

Szeretnék egy kicsit még önző lenni.