Pontosan öt év telt el azóta, hogy részt vettem életem egyik legmeghatározóbb kalandjában. Az Erasmus alatt még azt hittem, hogy én oda tartozom inkább, valahova kintre, az izgalmas helyszínekre, hogy nincs semmi dolgom Magyarországgal meg szarok az egészre, és nagyon gyorsan meg kell pattannom innen, mert itt minden rossz. Aztán múltak az évek és a magánéletben lett helyem, ami mint kiderült, sokkal fontosabb nekem, mint a munkahelyi kárrier meg a többiek, mert most éppen jó itt lenni, még akkor is, ha véres a lábunk a mókuskeréktől. Egyre kevésbé tudok arra gondolni, hogy most elmenjek innen, ketten sem, de nem zártuk ki a lehetőséget, hogy később mégis megpróbáljuk, mert kell a kaland, az izgalom, a tanulás.
A kisfilm talán legnagyobb tanulsága, hogy soha, senki nem adja vissza azt az időt, amit kinn, a családod nélkül töltöttél. A barátok ilyen szempontból kevésbé érdekesek, mert ők is élik az életüket, boldogok vagy boldogtalanok a saját környezetükben és a közös sztori mindig ott folytatódik 2-3-8 év múlva is, ahol abbahagytad, meg hát mindig örülnek, ha lehet jönni látogatni, de nem? De mi van a mamával, apával, tesóval, akinek te vagy a családja, őket nem hagyhatod egyedül, mert egy életed van neked is, velük akarod tölteni, ott lenni a szülinapon, karácsonykor.... Öt év alatt teljesen megváltozott az én viszonyom magamhoz meg a gyökerekhez, ez milyen furcsa. Persze lehet holnap fogjuk a batyut és megyünk. Na, nézzétek meg a filmet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése