Majdnem 1

Holnapután lesz egy éve, hogy az új helyen vagyunk itthon. Szerintem 15 éve nem fordult elő, hogy egy teljes évig nem kellett elköltöznöm sehova. Úristen de jó, végre! És még csak egyszer törtek be, nincs itt gond..!

Mert az élet az úr

Élesen él bennem az emlék, amikor hat éve az első csoporttársam férjhez ment, egy fél napot röhögtünk azon, hogy biztos lesz gyerek meg farkaskutya meg dauerolt frizura hamarosan, mert ez a csaj férjhez ment 23 évesen, mi meg még olyan kicsik vagyunk. Persze tudtam, hogy ez az élet rendje, de hát a franc se gondolkozott akkor még azon, hogy házasság, azt se tudtam, mi az (mondjuk most se- még)

 

Manapság már arcizmom se rendül, ha felpattan egy új eljegyzés híre oldalt, előbújik egy újszülött (kivéve akkor, ha kicsit még maszatos-p.naleves a kis feje, mert a fészbukon a -1 pillanatot is meg kell örökíteni, na akkor szoktam kicsit fintorogni), sőt még meg is hatódom a kedves esküvői képeken, ha szívemnek kedves egyedek vigyorognak rajta. 

Na de hogy most már havonta előkerül egy kósza ismerős, aki már az elsőtől válik vagy a másodikkal esküszik, ez már tényleg sok. Pár nap és 28 leszek, nyáron férjhez megyek, de ez mi?! Tényleg ennyire durván igaz az összes válási statisztika, tényleg ennyire nem bírjuk a gyűrődést, mi átlagemberek? Tehát a barátokkal is megtörténhet? Vajon ránk is igaz lehet?  Na, ez a félelmetes, nem az igen. 

napjaim Attilával

...fecseg a felszín, hallgat a mély.