Cry for help

Nagyon kellene valami, ami kirobbant ebből az állapotból, de egyelőre nem találtam ki, hogy mi lesz az. Totálisan haszontalan vagyok, szomorú és magányos, és most már az se tesz boldogabbá, ha tanítok, ha mosok vagy iszom, teljesen értelmetlen minden. Ezen az se segít, hogy hetek óta nem láttuk a napot vagy hogy folyamatosan csalódnom kell a barátaimban. Kilátástalan az egész, na. 

Vajon még hány munkaadó fog átbaszni, amíg fizetésem lesz és vajon mikor lesz az, hogy a saját ágyamban hajthatom álomra a fejem? Az élet annyira rohadtul nehéz!

Teknős

Na, két napja arra kelünk random időpontokban, hogy a szőke tesójának a teknőse úszik mint a veszedelem, és lötyögteti a vizet. Megállás nélkül. Ma a szőke annyira felidegesítette magát, hogy hétvégén is reggel 8-kor ébresztik, hogy kivette a teknőst az akváriumból és letette a földre. Szegény állat annyira beszart, hogy mozdulni se mert, aztán nagyon gyorsan kúszni kezdett, amitől megint nem tudtunk aludni, mert hangos volt, amikor a páncél hozzádörzsölődött a padlóhoz. A teki visszakerült a medencébe, és rémülten kapkodta a levegőt. 

Most megint gyorsúszik, a felesége meg napozik az olvasólámpa fényében. Nem értem, a nagyobbiknak is pihennie kellene. Miért csinálod ezt, teknős?

Függő

Pár nappal ezelőtt vettem egy tubus csípős gulyáskrémet a leveshez. Azóta a gyümölcsjoghurthoz meg a mézes teához is tolunk belőle kicsit. Jobb, mint egy kondér pacal vagy egy kosár kiskutya!

Felvonó

Ó, és tegnap sikerült nekünk is beragadni a liftbe Surmóval. Egy 3 centis lyukon kiabáltuk kifelé röhögve, hogy segítség. Na jó, volt egy kis sikítás is. 

Az egész nem tartott tovább öt percnél, de azért para, hogy még csak két hete lakunk itt, de nem volt olyan nap, hogy ne romoljon el valamelyik lift, a legújabb divat meg az, hogy a 11. emeleten csajok ragadnak benn. Egyedül. Most már a nulladikon is. Senki sincs biztonságban!

Cicus, relax

Nem valami izgalmas az életem, mióta leadtam a szakdogákat: alszom, alszom, alszom, reggelizem, vásárolok, szociális élet címszó alatt találkozom egy, maximum két emberrel, tanítok, nyomtatok, alszom és alszom. A szakdogapara mostantól csak az anyámat érdekli, én meg hagyom magam álomkórba süllyedni. Végülis hideg van, tél van és ráérek. 

Napi stresszfaktor: nemsokára elfogy a samponom, és az a szörnyű gyanúm támadt, hogy ezt a fajtát kivonták a forgalomból, ugyanis se a drogériákban, se a kínai szépségboltokban nem lehet megvenni hetek óta. Most mi lesz? 

Egy csipetnyi boldogság

A hétvégén megvendégeltük az amerikai nőt meg a lányát, akikről korábban írtam. A Yellowstone Nemzeti Park mellett laknak, ezért megtanítottam nekik, hogy Joggy Bear magyarul MaciLaci, vetettem velük Túró Rudit és Édes Annát (nem kellett az Erős Pista, sghhh), és végigkóstolták apu pálinkáját meg anyu pörköltjét.

Cserébe ők is elmesélték a bérelt kocsiban tartott fehér rongybaba történetét, melynek lényege, hogy az idősebbik nő anyukája nagyon akarta, hogy az unokájával kettesben eljusson Magyarországra, mivel az apja magyar volt. A nagymama sajnos meghalt, de a lánya és az unokája megvalósította az álmát, és megnézték a (déd)nagypapa szülőföldjét. Nagymama hamvait (!) meg elhozták a babában. Látni kellett volna a szőke fejét a sztori közben, aztán azt a gyors mozdulatot, amikor a Mamit átpasszolta a rokonoknak. 

A világ akkor szép, ha színes. These are just cultural differencies...

First drink

Tegnap anyámmal (!) koccintottam a sikeres leadásra. A konyhában ültünk és olyan whiskey-t (!!) szürcsöltünk, amit még apám kapott legénykorában (!!!). 

Utálom a whiskey-t, de azért ez mégiscsak minimum 25 éves volt és ez a leadás mégiscsak egy nagyobb lépés volt a diploma felé, még ha én ebben nem is hiszek egyelőre. Én nem is tudom mire ittam, azt hiszem csak inni akartam. 

Ki kell pihennem az elmúlt pár hetet. 

Miezitten?

Egyébként az a jó bennem, hogy egyedül is bebaszok itthon, ha a szükség úgy hozzá, és szerzek hozzá online segítőket. 

Nem múlik ez a rossz érzés a szívemből, pedig leadtam a szakdogákat, pedig elvileg minden rendben van. Én mégis csak sírnék és zokognék egész nap, pedig nincs is PMS. 

Bárcsak megvigasztalna valaki.

Most mi lesz?

Teljesen ráparáztam, hogy tegnap annyira fáradt voltam és szétszórt, hogy rossz dokumentumot nyomtattam ki szakdogámként, és nem emlékszem rá, hogy ellenőriztem-e a papírokat, amikor leadtam. Próbálom felhívni a TO-t, de persze nem veszik fel. Most mi lesz, lehet hogy a 35 oldalas, nem végleges verziót adtam le a 60 oldalas helyett!!!

Még ma is annyira fáradt vagyok, hogy délután egykor teljesen összetörve keltem ki az ágyból, akkor is csak azért, mert már szégyelltem, hogy ilyenkor fekszem, pedig nem is vagyok másnapos. Ekkor vettem észre, hogy Cikli elájult! Hogy is tudnék gondoskodni egy növényről, mikor tegnap délután ötkor ettem először, mert nem volt itthon a szőke, hogy ételt parancsoljon belém, (Sanyi etess!) én meg annyira stresszeltem, hogy elfeledkeztem az ilyesmiről. Cikli most már jól van, mert messzebb helyeztem a radiátortól, és adtam neki egy bögre vizet.

Olyan volt nekem ez a szakdolgozat, mint Natasának Wolfgang: akaratom ellenére elrabolt, kihasznált, tönkretett, most meg még nekem vannak lelki problémáim, amiért nem kell ostoroznom magam naphosszat, és nincs semmi, ami tönkretegye az életem. Hiányzol Wolfgang! Hát ki fogja aláhúzni zölddel a gondolataimat, kit nézegetek én naphosszat, kit csalok meg azzal, hogy Mahjong Titánozom nyálat csorgatva? Mostantól lelkiismeretfurdalás nélkül bebaszhatok hétvégén? Tényleg?

Van-e élet a leadás után?

Bár nem vártam semmi ilyesmit, azért kicsit zavar, hogy nem érzem azt a mindent megváltó katarzist, amit az a tény jelenthetne, hogy VÉGE. Kellett volna még pár nap, vagy legalább az a megnyugtató érzés, hogy én mindent megtettem, és most már lesz, ami lesz. Maradtak bennem le nem írt, ki nem mondott dolgok, okos gondolatok, előre fájnak a helyesírási és szám-személy egyeztetési hibák, amik a rohanás miatt nem lettek kijavítva, és úgy egyáltalán. Nem tudom mihez kezdek holnap reggel. Pedig dolgom lenne elég éppenséggel....

... meg mondjuk lehet nem ártana emberi formát öltenem most már.

HA!

A szőke napok óta a párnája alatt tartja éjszakánként az internetkábelt, hogy ne netezéssel teljen az idő, ha már nem alszom. Minden képzeletet felülmúlóan fáradt vagyok, szarrá Mahjong Titánoztam magam az elmúlt napokban, de a finisben vagyunk (!!!), és ha holnap délutánig nem alszom, ezek a kurvák akkor is beérnek az iskolába befejezve (?), bekötve, ropogósan, fiatalon. 

Tegnap mindkét konzulensem visszaírt, és bár biztos vagyok benne, hogy egyik se olvasta el töviről hegyire a dolgaimat, azért örülök neki, hogy az átküldött részek tetszettek nekik. Természetesen a hiányzó 10-15 oldalt / szakdolgozat ma és tegnap írtuk, írjuk meg (igen, most már a szőke is írja az egyiket, hogy hamarabb vége legyen), de jó lesz ez, holnap (ma) délután ennek vége lesz, és ha bármelyiket is visszadobják, ennyit már akkor se kell szenvedni soha többé, mint mostanában! 

Holnaptól életbe lépnek az olyan mondatok, amik eddig HA-val kezdődtek. "Ha ennek vége, alszom, ha leadtam, találkozom a barátnőimmel, ha befejeztem, két napig ki se kelek az ágyból, ha már nem kell könyvtárba járni, nekiállok sportolni, ha újra lesz időm, elmegyek vásárolni, főzni, felmosok, átrendezem az új szobánkat." 

HA! letelik ez a 12 óra, kicsit szebb világ köszönt ránk! Istentelenül nehéz felfelé lépegetni, de szépen fogynak a lépcsőfokok, és EZ JÓ!

The End

Az évszázad kolibulija volt, és a szívem most kiszakadna a helyéről, ha nem lehettem volna ott, még akkor is, ha fáradt voltam és szinte józan, míg körülöttem mindenki seggrészegen ugrált a Coco Jumbora, és hitetlenkedve lötyögtette a vizespoharamat. Olyan emberekkel találkoztam, akikkel évek óta se, és mindenki úgy tombolt, mintha élete utolsó éjszakája lenne: gátlástalanul, féktelenül, szabadon és ordenáré módon. Egy vidám temetés volt, egy olyan momentum, aminek az emlékével könnyebb lesz elhagyni az egyetemet és lezárni egy korszakot. Nem, nekem nem kell megküzdeni az érzéssel, hogy a koliban nélkülünk is van élet, mert nincs, annak vége, ami alatt én a K O L I t értem. Gusztustalanul szép vég volt, na. Egy darab a szívemből, belőlem. 

Ez történt összefoglalva:

2 bor, 2 doga, 2 pofon nekem

Négy nap. Még négy napot dolgozhatok a szakdogákon. Az egyik konzulensem leszar, a másik is meg nem válaszol 5 napja, én meg nem merek neki még egyszer írni, miután totál beégettem magam előtte. 

Még négy nap. Odalenn épp elsiratják azt a kollégiumot, amit szeretve gyűlöltem évekig, és most még egy utolsó fricska gyanánt belém rúg azzal, hogy a búcsúpartiját a leadás előtt négy, az anyám szülinapi bulija előtt egy nappal tartja. 

A szemem kibőgve, az asztalomon egy üveg kibontott rozé és egy üveg kibontott chardonnay (ez de picsásan hangzik). Én ezeket most megiszom, sírok egy kicsit a kollégiummal, alszom bazmeg, holnap megeszem az ünnepi estebédet, aztán befejezek két szakdolgozatot.

Ez nem lehetséges, hogy én vagyok a világon az egyetlen, aki erre félévek múltán is képtelen. Nem kell túlspirázni, úgyse lesz summa cum laude, de még cum laude sem. Max cum. Vagy U. Fuck you. 

Szia hűtő!

Ma délután 5-kor feladtam egy apróhirdetést, hogy árulom a hűtőmet, amit 6 éve vett nekem az anyám a lomis cigányoktól 4000-ért. Egészen új volt, de az osztrákok kidobták szegényt.

Ma este 8-kor eladtam a hűtőmet 5000 forintért koszosan, felemás tárolódobozokkal, kiégett villanykörtével, mivel a vásárló azonnal el akarta vinni. Még csak be se dugta a konnektorba, hogy működik-e egyáltalán, csak bepakolta a kocsiba és elhúzott!

Hiányozni fog, de szomorúbb lennék, ha ki kellett volna dobnom. Így talán jó helyre kerül.

Ciklámen

Ma se vagyok valami fényes hangulatban, de kicsit feldobta a reggelt, hogy amikor kopogtak, váratlanul a szőke jött be az ajtón valami idegen helyett. Elmaradt az órája, ezért hazajött hozzám reggelizni, és csak utána ment vissza a munkahelyére. Olyan sokat foglalkozik velem, már sokkal korábban összeroppantam volna, ha ő nincs nekem. Tegnap is hozott nekem egy cikláment, amit én Ciklinek akarok elnevezni, de a szőke szerint az szar név. 

Most ott ül az ablakban a plüss szív mellett, amit a volt szobatársunktól kaptunk (ő meg az exnőjétől), és nézik a várost. Két ciklámen szörny. 

Változnak az idők

Megöregedtem: az üres üvegek árából már nem piát veszek, hanem mosogatógélt meg tejet. 

"S halált hozó fű terem gyönyörűszép szívemen"

Soha be nem fejezett verssorokat ordítanak a fejemben. Itt fekszem meggyötörve, kiégve, összetörve. 

Na jó, ülök.

A rossz tanuló felel

Ma délben bekopogtam a konzulensemhez, akinek egy kisebb csapat nyelvész ült az irodájában. Érkezésemet rosszul fogadta, és azt kérdezgette, hogy ki vagyok, mit akarok, és miért most jöttem, én meg annyira zavarba jöttem, hogy gyorsan válaszoltam, aztán kihátráltam, és a könyvtárban kerestem menedéket. Ott jó is volt, segítettek az asszonyok, akik egyszer már megfenyegettek, hogy többet nem vihetek ki könyvet, ha megint kések velük. Szerencsére erre nem emlékeztek, én meg nem firtattam. Kifele menet megint találkoztam a konzulenssel, mormogtam valamit, majd lesütött szemmel eliszkoltam, de közben hallottam, ahogy azt mondja egy másik embernek, hogy ezeknek szemüveg kéne, mert nem is látnak. Most lehet azt hiszi, hogy direkt nem köszöntem normálisan, de közben csak be vagyok szarva tőle, hogy azért nem válaszol az e-mailemre 3 napja, mert annyira ócska fos a szakdolgozatom, hogy arra szavak sincsenek. A történtek óta még jobban beparáztam, hogy most már gyűlöl is, mert tönkretettem egy tanszéki értekezletet és amiért hülyén kezeltem, hogy még ezután is beléjük szaladok. Jaj, ugye nem utált meg, ő jó, csak én olyan kicsi vagyok, és zavarodott. 

Aztán zokogtam kicsit a múzeum parkjában, vettem három könyvet a másik könyvtár kirakodóvásárán, aztán próbáltam fogalmazni pár sort a kettes számú szakdogámhoz, amit majd csak hétfőn olvas majd el a kettes számú konzulensem, mert ő csak hétfőn-kedden jár be az iskolába, és máshova sem vihetem el neki, hogy megnézze, e-mailben meg nem akar erről beszélgetni. Az lesz az első alkalom, csak mondom, két nappal leadás előtt. Úgyis jó lesz, ne aggódjak. 

Gyászos nap ez a mai, és a helyi führerek a takarítók valaki(k) elloptak fél zsák krumplit meg tíz fej hagymát az előző szobánk erkélyéről. Igaz is, mi voltunk a balfaszok, amiért ott mertük hagyni, ha már a hűtőnk is maradhatott még. Ők megmondták, hogy mindent kidobnak, ami ott marad. Kár, hogy az összes szemetet és bútort meghagyták, csak a táplálék minősült hulladéknak. Akarom mondani közkincsnek. 

Jaj istenem!

Update: a hosszabbítónk sincs meg, és nincs áram a szobában. Még szerencse, hogy a maradék jég alatt olvadozva nem romlott meg semmi. Nem tudok ezzel foglalkozni, nincs kedvem, szét vagyok csúszva, összecsaptak a hullámok a fejem felett, akasztják a hóhért, stb. 

Dont Pánik!

Az első reggel olyan jól sikerült, hogy plusz három órát aludtam a tervezetthez képest... 

Az új szobáról akkor lesz majd kép, ha nem lesz tele a föld nejlonzacskókkal, szennyessel, cucctáskákkal és lábnyomokkal. Ez akkor fog bekövetkezni, ha lesz időm komfortos életteret teremteni magamnak. Ehhez kedvem ugyan lenne, de a másik kedvenc témám, a szakdogapara sajnos meggátol a cselekvésben. Pánikra semmi ok, már nincs sok hátra. Bazmeg, egy hét van hátra, PÁNIK! 

Mivel egyelőre nem hozták meg a hűtőket, ezért a régi szobám régi hűtőjében tárolok néhány cuccot. Aztán úgy döntöttem, hogy nem kockáztatok, és áthozom a kacatokat, mielőtt kidobják, és űzöm a jó öreg kolis szokást: kilógatom az ablakon. 

.... egy bödön kis üveg zsír landolt az alattunk levő épület tetején, ami szerintem valami gumis anyagból lehet, mert az üveg nem tört össze, hanem tompa hangon puffant egyet és odébb gurult. Jelzem, az ötödiken lakunk.

Legalább ezután nem innen ugrálnak ki a holdkórosok. Ez egy biztonságos hely, egy otthon!

Change

Egyelőre nem tudom feldolgozni az új lakhelyemet. Talán majd holnap reggel. 

Régi-új

... és megtörtént az, amit hinni sem mertem: a cuccaink 90%-a az új szobában van, nagyjából rendet raktam mindkét helyen, és most már a gépem is itt van, és nemcsak, hogy itt van, de úgy lett, ahogy a rendszergazda megjósolta: csak bedugtam a dugót a falba, és netezhetek!

Ezt értékelni kell, mert rakodás közben a liftben olyan beszélgetéseket csíptem el, ami arra enged következtetni, hogy másoknak nincs függönyük, nem működik a net, stb. én meg még egy óriási salátástálat is lomiztam reggel, és mostanra megint működik a harmadik lift, ami egészen pontosan két napot bírt ki a nyitástól számítva, aztán bemondta az unalmast. Nem merem becsukni a szemem, hátha belelóg a kezem a bilibe.

Vegyünk érzékeny búcsút a régi szobámtól, ami jelen pillanatban valahogy így néz ki. Igen, csak az ágyak tetején volt helye a szárítónak.... (Amúgy is ő a főnök, mint tudjuk)

Helyzetjelentés a Papírról

Egy ideg vagyok Szítbasz az ideg Elég ideges vagyok, amióta elküldtem a konzulensemnek a szakdogám első felét. Sokkal idegesebb, mint azelőtt, hogy elküldtem volna, mert mi van, ha szar az egész, mi van, ha nem tetszik neki, mi van, ha lebasz, amiért egy héttel leadás előtt küldöm el, és még nincs is kész, mi van, ha MEGINT NEM LESZ KÉSZ? Másrészt meg, mutassanak nekem egy embert, aki úgy érezte egy héttel leadás előtt, hogy a szakdogája kifogásolhatatlan, kész van és megnyugodhat. 

A másik szakdolgozatomról nem szeretnék beszélni, mert annak az első három fejezete van kész, a második három az előző félévi próbálkozásomból összeollózva lesz meg, a harmadik harmadot meg kitalálom ma és holnap, aztán lesz valami. Jó, ma már nem, mert egész délelőtt költöztem, de azért este hatkor előadom a konzulensemnek, hogy mi lenne leírva a papírra, ha már megírtam volna.

Sírjunk bazmeg, csak küldenék már a kérdőíveket az amcsik.

Kolis tanmese

Mivel ennek a blognak egyetlen célja a saját szórakoztatásom, és hogy a lelkemből kifacsarható örömet és bánatot felitassa valami, ezért nem lehet teljes a költözős mese, ha a segítők mellett nem említem meg a gerinctelen az arctalan embert, aki hátráltatott. Na, nem jelentősen, inkább csak az anyagi boldogulásban. Az emberi jóságba és önzetlenségbe vetett hitemet rengette meg, de azt sajnos nem mondhatom el, hogy alapjaiban. Annál régebb óta ismerem ezt az illetőt. Pontosan tudtam, hogy milyen, hogy mire képes az ellenségeivel ellenfeleivel szemben, de ezúttal sikerült meglepetést okoznia: a barátság sem szent számára. Megint tanultam valamit az életről és az emberi faj egyes egyedeinek gusztustalanságáról. Mese következik.

Volt egy fiú, aki önként nyújtott nekem segítő jobbot. Lehetőséget ajánlott, ami könnyebbé tehette volna az életemet. Értsd: többet tudtam volna spórolni a távlati céljaimra, és a félhivatalos státuszomat legalizálhatta volna. Örültem. Várakoztam. Aztán megtudtam, hogy ez az ember nemcsak, hogy átbaszott, de még el is sunnyogta a történteket. Felajánlotta a nekem beígért dolgokat egy másik személynek is, majd amikor ez véletlenül a tudomásomra jutott, és szembesítettem vele, azzal védekezett, hogy ő azt gondolta, hogy engem már nem érdekelt ez a dolog. Két héttel előtte kérdeztem rá utoljára, hogy van-e fejlemény, annyira nem érdekelt… Sűrű bocsánatkérések közepette próbálta kimosni magát, ami részben sikerült is. Ajánlott alternatívát, amiről meg kiderült, hogy kamu. Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy az illető ezt tudja jól, ugyanis azóta nem jelentkezett. Én sem keresem, és nem is fogom.

Nekem ez nem fáj, tényleg nem. Az a tény, hogy az ismerős ismeretlenek önzetlenül segítenek nekem, szívderítő. Azután meg felesleges sírni, aki a saját kardjába dőlt, amikor nem tudott megküzdeni önmaga kétszínűségével.  Higgyünk a szebb világban és világbékében.

Valami régi, valami új

Én nem leszek demagóg, nem fogok a fürdőszoba meg a cigistop miatt panaszkodni. Én beléptem az ajtón, és zokogtam, hogy hová lett az a kis lyuk, amit ott hagytam 5 éve, megköszöntem az égnek, hogy 3 év után először ismét nem lesz egy olyan szobatársam sem, aki megkeseríti a napjaimat, hogy együtt lakhatok a barátommal, és ha kinézek az ablakon, a Gellérthegy néz vissza. Reggel nem Jenőre kelünk, este nem zümmögésre fekszünk, éjjel nem nagylámpával alszunk...

Igaz, hogy ez egy kollégium, de nem szabad elégedetlennek lenni, mert most szintet léptünk. Nem tudom milyen lesz ott lakni, de azt hiszem boldog vagyok, és nagyon hálás azoknak az embereknek, akik segítettek, hogy idáig jussak. Igen, még az ilyen kicsi örömökhöz is sok kedves emberen keresztül vezetett az út. 

Ilyen meglepetést, Móni...

Tegnap hamarabb értem haza, mint a szőke, ezért elrejtettem a cuccaimat, lekapcsoltam a villanyt, elbújtam a fürdőben és magamra zártam az ajtót. Amikor bejött kezet mosni, egészen halkan annyit mondtam, hogy hu, és teljes siker.

Ma csináltam gyümölcstortát az egyik barátunknak a szülinapjára, ami biztos nagy meglepetés lesz számára, de nem egészen olyan, mint ami a szőkét érte tegnap.

Jaj, annyira vicces volt. 

Úgy várom az estét, hogy a lány örüljön!!!

Költözés előtt

Na, most még jó lett volna így költözés előtt 2 nappal füstölővel felgyújtani a koliszobát... a polc megégett kicsit, de pánikra semmi ok, ura vagyok a helyzetnek. 

Hiányozni fog az erkély, Köröm, a beépített szekrényként funkcionáló akasztórendszer, a hűtőm, a kamra, a pohártartó kisszekrény...

Hiányozni fog a koszromantika.

Vajon mióta nem gyújtja meg a bennük égő tűz az én tüzemet, és mikor lettem kívülálló? 

Ábrándok

Bár a végének még csak a közelében se vagyok, de fejben megállás nélkül tervezem az afterparty-kat, és az előbb odáig ragadtattam magam, hogy megtekintettem pár könyvkötészeti árlistát. Bárcsak ott tartanék, hogy már csak fizetni kell, és odarogyni a TO-s lábához...

Pedig régen voltak olyan zsidó rokonaim, akik ezt a szép szakmát űzték, "keményen dolgoztak" a házi könyvkötészetben. Csak fel kellene hívnom őket, hogy gyakorolják a hivatásukat, és kössék be a diplomáimat. Ingyen. Aztán nyalják ki a seggemet. És az egész családomét.