Óvakodj a Munkaügytől!

Két vinnyogó tinipicsa mellett kellett ülnöm hazafelé másfél órán keresztül, majd délután felhívtam az Áhított Munkahelyet, hogy miért hívtak tegnap, mire a HR-es kolléga meg akarta magyarázni nekem, hogy mi ezt már megbeszéltük korábban, pedig nem is. Hívtak, de nem vettem fel, de ő kötötte az ebet a karóhoz, hogy ő emlékszik rám tegnapról, és ilyeneket mondott, hogy "szívesen elmondom még egyszer a tudnivalókat", "lehet alva jártál délután és engem is felhívtál közben" meg hogy "nem lehet, hogy ezzel a hanggal felhívott engem valaki a te számodról?". A végén még párszor eldaráltam, hogy "nagyon kellemetlen ez a szituáció, de hidd el, hogy nem vagyok skizofrén, nem hívtalak", mire ő megnyugtatott, hogy "ne aggódj, ezt nem fogom elmondani senkinek, ha érted mire gondolok"...

Nem mondja el senkinek se, hogy őrült vagyok...

 

Öt perc múlva felhívott és bocsánatot kért, amiért összekevert egy másik jelölttel, aki ugyanúgy nem vette fel a telefont, mint én, de mivel az az ember visszahívta, ezért kipipált engem is, és elküldte nekem is e-mailben a tudnivalókat. 

Nem mondom, hogy nem mondom el senkinek. Rám hozta a szívbajt, hogy már józanon is kihagy a memóriám.

HR, az élet császárainak...!

Ne bámuljon!

Egy szakadt harmincas pasas olyan pofátlanul nézegetett a távolsági buszon, hogy amikor harmadszor fordult felém 10 percen belül, majd az ülések között áttekintve a testemet is végigmérte, ráförmedtem, hogy NE BÁMULJON! Erre persze nem szólt semmit, csak nézett tovább, majd ivott egy ócska, márkátlan sört. Mióta lepték el a gyökerek a diákjáratot???

Van gond, de van kiút!

Tegnap este óta ki se szálltam az ágyból, nem tudok nyelni a torokgyulladástól, délután rémeket álmodtam arról, hogy az állásinterjún látott szép nő hogyan íratott nyelvi tesztet velem és egy csapat idegennel a nagyanyám ebédlőjében, illetve elkezdtem nagyon aggódni a szakdogáim miatt (3db). Még egyszer nem ronthatom el, még egyszer nem fogom!

Holnapután koffeines-fahéjas-paprikás bőrfeszesítő krémet fogok vásárolni magamnak, amivel napi kétszer kenegetem majd a fehér zsíromat. Egy hónap múlva bikinis nyaralásra megyek a barátom családjával, muszáj kezdenem valamit a satnya testemmel!

Erdély

Ma megkínáltak erdélyi szilvapálinkával, amit el is fogadtam, mivel Tintás Barnes vagyok alig bírok nyelni a torokfájástól. Aztán megittam még kettőt "csak az íze kedvéért". A torkom még mindig fáj, kicsit berúgtam, de feltett szándékom, hogy elmenjek Erdélybe, ahol "a vendéglőben kancsóban hozzák a pálinkát, és mindenki decis pohárban issza". Micsoda hely lehet az! Részegen kotorásznék a korondi cserepek között és lövöldöznék a medvékre!

Delfinszex

A saját készítésű pizzám elfogyasztása közben izgalmas összeállítást hallgattunk meg a delfinlány lucskos, szűk vaginájáról, amelyet az arra járó emberférfi (Gregory Peck) tett magáévá. Erre mondjuk nem számítottam este hatkor a Kossuthon.

Fejcserés támadás

Lucky

Ma reggel az autóból láttam, amint egy kéményseprő biciklizik felénk, most meg be is csöngetett hozzánk. Igyekszem jelnek venni, bár nem szorongattam meg a kormos kis kezét. Hagyom, hogy hozza azt a szerencsét!

Ismerkedjünk!

Még nagyon ragaszkodom az előző blogomhoz, és ha írnék valamit, elsőként Ő jut az eszembe. Szerettem nagyon és innen még hiányoznak az olvasóim... de majd lesznek újak, és igyekszem megszeretni Panaszkát is, és neki panaszkodni.

... vagy örülni: ma kaptam új ágyat és pár óra múlva megérkezik a szőke szerelmespárom, hogy izmos, olajos, napbarnított testét az ágyba helyezve tovább fokozza a szobám új hangulatát.
Mély letargia ül rajtam, és nagyon várom, hogy elmúljon. 

Panaszka színre lép

Boldogtalan vagyok. Tele vagyok félelmekkel. Frusztrált vagyok. Várok/vágyok valamire, és állandóan azzal kínzom magam, hogy valamiről lemaradok. Rohannék valahova, de közben csak egy helyben topogok. Néha elégedett vagyok, de leggyakrabban zavarodott vagyok.

Kezdjük ott, hogy nekem van már egy blogom, de ott nem érzem magam biztonságban. Nem olvassák sokan, mégse tudok vele őszinte lenni, mert az olvasóim többsége ismer, és most már nem szeret. Nem tudok előttük magam lenni, nem akarom őket beavatni, mégis valami kényszerít, hogy írjak, és fuldoklom, amikor nem lehet. Mert olvassa a szomszéd, olvassa a család, olvassa az ismeretlen ismerős, az egykori jóbarát, az ellenség és a cimbora, a fiúm, és annyi düh van bennem, annyi elfojtott félelem és ki nem sírt könny, hogy nem tudok mindig jófej lenni, sőt, a blogommal szeretek kifejezetten bunkó lenni. Azért van, hogy az élet ne fájjon, és hogy panaszkodhassak és kitárulkozhassak, de az ottani emberekben félek megbízni és önfeledten fecsegni. Úgy érzem megfojtja az élet azt a tűzrőlpattant, vicces lányt, akit ott felejtettem 2010 nyarán az egyetem kapujában. 

Nem, nem azért, mert dolgozni kezdtem, hanem azért, mert nem, és mert nem változott semmi, pedig mindennek meg kellett volna. Hát ezért vagyok dühös, és remélem Panaszkával kilábalunk a bajból, és rendbe jövök testileg-lelkileg. 

Panaszka! Kérlek engedd, hogy panaszkodjak neked!*

*Kedves Hölgyeim és Uraim! Az antik műveltségű olvasóimnak bizonyára feltűnt az invokáció és az enumeráció rögtönzött használata az eposzom elején. Kérem, imádjanak érte és a görög tragédiába illő bevezetés után ne vegyenek komolyan egy percig sem!