Csipcsirip kell

Még az élettől is elmegy a kedve az embernek, ha idejön (nem), úgyhogy inkább teszek fel ide valami vidám dolgot, mint pl. a pálinka vagy az a tény, hogy reggelente már teljesen világos van, amikor felkelek. Azért ez ám a nem mindegy.
Persze változatlanul mély leszaromság ül rajtam, de próbálok úrrá lenni rajta, megoldást találni rá, továbblépni belőle és végül, de nem utolsósorban, nem kimutatni. Hááát.
Ez meg szép ugyan, de most már legyen csak emlék, szakadjon nyakunkba a március!

kivagyok, ki vagyok?

Napról napra fáradtabb, pontatlanabb vagyok. Alig pár hónap után úgy érzem, hogy kiégtem és leszarom az egészet. Nem lesz ez így jó. 

Aztán meg majd jön a duma, hogy a tanárok nyári szünete... amiért küzdünk... és ami nekem nincs, mert június végéig vettek fel.. Király, kivagyok. 

jöhetne már a tavasz

"A semmi ágán ül szivem,

kis teste hangtalan vacog,

köréje gyűlnek szeliden

s nézik, nézik a csillagok."

iskola, iskola, ki a csuda jár oda?

Ez a tanári pálya egészen olyan, mint a katonaság vezetői szintje: hajnalban felkelek, egész nap üvöltök a kopaszokkal, utasítgatom őket erre-arra, nincs egy perc nyugtom se, pedig elvileg én vagyok a főnök (nem) és persze mindig van valaki, akinek eggyel több csillag van a váll-lapján, mint az enyémen, ezért nekem parancsolgat. Szomorú, de legalább mindig van kivel beszélni róla, ha kilépek az iskolából, mert ugye ez egy olyan ország, ahol tanár is bárki tudna lenni, csak nem akar és mindig lehet találni egy dezertőrt, aki szívesen elmeséli, hogy hogyan mentek a dolgok abban az időben, amikor ő volt katona tanár. 

Most már kibírom a hétvégi eltávig, ha addig élek is, már csak egy nap.