Ez a tanári pálya egészen olyan, mint a katonaság vezetői szintje: hajnalban felkelek, egész nap üvöltök a kopaszokkal, utasítgatom őket erre-arra, nincs egy perc nyugtom se, pedig elvileg én vagyok a főnök (nem) és persze mindig van valaki, akinek eggyel több csillag van a váll-lapján, mint az enyémen, ezért nekem parancsolgat. Szomorú, de legalább mindig van kivel beszélni róla, ha kilépek az iskolából, mert ugye ez egy olyan ország, ahol tanár is bárki tudna lenni, csak nem akar és mindig lehet találni egy dezertőrt, aki szívesen elmeséli, hogy hogyan mentek a dolgok abban az időben, amikor ő volt katona tanár.
Most már kibírom a hétvégi eltávig, ha addig élek is, már csak egy nap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése