Az utóbbi időben szinte soha nem jut eszembe az Erasmusom, de ma belém hasított egy furcsa érzés, amit én se tudtam hova tenni... Nekem ma van az évfordulóm Hollandiával, hogy is felejthettem el? Amikor most nyáron ott jártunk öcsémmel arra a pár órára, régi ismerősként köszöntöttem a vonatot, a házakat, a fűszagot, az embereket, a kirakatban heverő macskákat, de közel sem érintett meg annyira, mint az a 3-4 album, amit most gyorsan végigpörgettem a gépemen. Öcsém meg is kérdezte múltkor, hogy miért Amszterdamba mentünk a reptérről, miért nem Leidenbe? Nos, azt hiszem képtelen lettem volna 1.5 órát ott tölteni, aztán csak úgy eljönni. Én a képeken se csak egy szép várost látok, embereket, hanem élményeket, szavakat, egész napokat, és most ki fog szakadni a szívem.... vagy inkább csak énekel nektek valami szomorút a hatvanéves szőke énem:
2 megjegyzés:
Amikor visszagondolok Leidenre, mindig az Einsteinben látom magam. Vajon miért? :)
Én meg sétálok a kis utcán a Hoogvliet-be vagy virágok között vagyok.
Megjegyzés küldése