elnézést, leszállna a mellkasomról?

Pánik ül rajtam, rosszkedv és idegesség, ami köszönhető a rossz munkahelyi légkörnek....
3 különböző módon szopattak meg 1.5 nap alatt, majd mikor szóvá tettem, akkor jött a fekete leves.

....meg az egyéb bürokratikus tényezőknek, amiket el kell szenvednem nekem meg a családomnak. Plusz a fejembe vettem, hogy nekem HPV-oltás kellett volna, mert most már az ég se ment meg mindenféle rákoktól, ha jönni akarnak, pedig ez az egy megelőzhető lett volna. Hozzáteszem, sajnos van hajlamom a rákra, nem a légből kapkodom ezt a hipotippet. Ahogy öregszem, egyre paranoiásabb vagyok. Sajnos erre még nagyobb hajlamom van, anyai ágon örököltem a hisztit. Hogy az anya honnan, azt nem tudom, mert a mama a béke szigete. 

Ma egy kisfiú km hosszú fekete szempilláin krokodilkönnyek csorogtak lefele, mikor odaadtam az egyes nyefidogáját, amiben a kiskunsági helyett a Kiskunságit tartotta helyesnek, meg a Petőfi-hidat meg nem oldott meg feladatokat és hát csak összejött az egyes. Én egy szőrös szívű szörnyeteg vagyok, de olyan végtelenül szomorú volt szegény, hárman simogattuk a fejét egész szünetben, ő meg csak bámulta a dogát, amit végül az egyik osztálytársa visszaadott nekem, hogy "legalább ne lássa". Jaj :( Inkább írja azt, hogy Kováchal, bánom is én!

Sorsok

Egy pár napja az jutott eszembe, hogy volt egy időszak, amikor annyira elkeseredetten kerestem munkát, hogy félig poénból, félig kíváncsiságból jelentkeztem BKV-ellenőrnek. Az élet fricskája, hogy végül tanár lett belőlem, mert a BKV nem is hívott vissza. Valljuk be, mindkét szakmában szinte előfeltétel, hogy az ember képes legyen IQ-szint süllyedésre (egyes esetekben emelésre?) és imádja a keménykedős szívatást. Én az emberek pásztora vagyok, majd jól megmutatom nekik, hogy mi a helyes. Egy diplomás gonosztevő szavai ezek.

Délelőtt meg felvételin kellett ügyelni, nesze nekem szombati munkanap, de végül jól sikerült, mert unalmamban olvasni kezdtem a Szent Péter esernyőjét, ami nagy meglepetésemre annyira szórakoztat, hogy az azóta eltelt időben a sztorin gondolkodom vagy épp olvasok és most kb. azon elmélkedtem, hogy ne maradjak-e inkább itthon a buli helyett és egyem meg a történet másik felét vacsorára. Ez tök jó érzés, ezek szerint ezért szoktam arról papolni a kölyköknek, hogy olvassanak klasszikusokat. Miért nem olvasok többet? Szomorúan butulok a mindennapokban. 

Harc a figyelemért

Az a baj, hogy nem mindig azok kapnak szar jegyet, akiket nem bírok és azok jót, akiket igen. Nem vagyok elég kivételezős, igazságtalan, undorító dög, ezen sürgősen változtatni kell! (nem) Jaj, úgy tudok szurkolni nekik, hogy sikerüljön a javító, ezt még én se gondoltam volna magamról!

Persze nekem ma jó volt a napom, mert hamar leléptem a munkahelyemről és mert a kedvenc edzőmnek múlt hét óta van egy nyújtós órája az ugrálós után, és én ott is maradtam, ha már ez így kiderült. Hárman voltunk összesen az egész teremben: ezt kb. ahhoz tudnám leginkább hasonlítani, mint amikor ált.isiben csak páran voltunk suliban valami miatt és a tanár csak velünk foglalkozott meg beszélgetett, sőt néha még pletykálkodott is. Csodás volt! 

"Most én fogom meg Marika néni kezét." "Marika néni most rám figyeljen! Képzelje el..." Igen, ez ilyen.

Azt hiszem, mióta én vagyok mások Marika nénije, egyre nagyobb szükségem van arra, hogy nekem is legyenek Marika nénik az életemben: akiknél lehet lazázni, hogy rám szóljanak meg rosszalkodni meg harcolni a figyelméért és örülni, ha kapok és ügyes voltam. Érted, ügyes voltam... mint a dedóban. Nem tudom, hogy ez meg van-e magyarázva pszichoszociopedo szempontból, mindenesetre én mindig odavagyok, ha én lehetek a legragyogóbb és még csak nem is szégyellem. Persze nem én szoktam az lenni, de hát a törekvés, az a lényeg!

Na megyek, megnézem melyik harcos tudott még jó jegyet kukázni magának délelőtt.

Szédület

Alig várom, hogy elfogyjanak a januári lelkesedésből sportolók, mert vagy nem lehet beférni tőlük az edzésekre vagy annyira nyomik, hogy három felülés után savanyú arccal hevernek és az órát skubizzák, isszák a vizet, mint a gödény, majdnem sírnak, aztán meg végig kell tőlük hallgatni az öltözőben, hogy milyen kemény volt az óra, nem baj, legalább jól megizzadtunk. Tisztára, mint én a gimis tesiórákon, de könyörgöm, ez nem a középsuli, ezek fizettek azért, hogy ácsorogjanak megszégyenülve, hogy aztán jól bezabálhassanak utána a töröknél, mert hát ők sportoltak, megérdemlik! Egyébként csak azért veszem ilyen komolyan, mert rohadtul tudok utálni embereket csak úgy is, ránézésre, és ezeket úgy, de úgy felrúgtam volna, ahogy álldogáltak ott zavarodottan, kipirult fejjel. A magas, a dagi meg a sportos okos. 

Egyébként front van? Egész nap szédültem, a szemeim külön életet éltek, pedig nem is vagyok se álmos, se semmi, mert hát téli szünet volt, ráadásul két hétig, és még az se szegi kedvem, hogy a társadalom szerint nekem milyen jó, pedig a barátom 2 hétig és 1 napig nem dolgozott és a munkatársai se, mert magáncég és megtehetik. Aludtunk, mint a kisbabák, 10 órákat- boldogan. 

Ma kihunynak a karácsonyi fények. A szomorú pillanat eljött hát!

Ügyes vagyok? Igen? Igen.

Ha idén is kitart a lendület és ezúttal nem sántulok le két hónapra, akkor reméljük az aerobikszámlálón sikerül megduplázni a 2012-es edzésmennyiséget! 

Újévi fogadalmam: méregtelenítés januárban, félig-meddig betartott hús-stop a böjti időszakban. Regenerálódnom kell, öreg vagyok, kövér és a testem tele méreggel.

Na BÚÉK, ez az év is mocskosul elkezdődött.