Alig várom, hogy elfogyjanak a januári lelkesedésből sportolók, mert vagy nem lehet beférni tőlük az edzésekre vagy annyira nyomik, hogy három felülés után savanyú arccal hevernek és az órát skubizzák, isszák a vizet, mint a gödény, majdnem sírnak, aztán meg végig kell tőlük hallgatni az öltözőben, hogy milyen kemény volt az óra, nem baj, legalább jól megizzadtunk. Tisztára, mint én a gimis tesiórákon, de könyörgöm, ez nem a középsuli, ezek fizettek azért, hogy ácsorogjanak megszégyenülve, hogy aztán jól bezabálhassanak utána a töröknél, mert hát ők sportoltak, megérdemlik! Egyébként csak azért veszem ilyen komolyan, mert rohadtul tudok utálni embereket csak úgy is, ránézésre, és ezeket úgy, de úgy felrúgtam volna, ahogy álldogáltak ott zavarodottan, kipirult fejjel. A magas, a dagi meg a sportos okos.
Egyébként front van? Egész nap szédültem, a szemeim külön életet éltek, pedig nem is vagyok se álmos, se semmi, mert hát téli szünet volt, ráadásul két hétig, és még az se szegi kedvem, hogy a társadalom szerint nekem milyen jó, pedig a barátom 2 hétig és 1 napig nem dolgozott és a munkatársai se, mert magáncég és megtehetik. Aludtunk, mint a kisbabák, 10 órákat- boldogan.
Ma kihunynak a karácsonyi fények. A szomorú pillanat eljött hát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése