Levegőt!

Amikor nem kerülsz közvetlen közelébe a születésnek vagy a halálnak, hajlamos vagy elmenni mellette vagy csak simán nem gondolni rá. Pedig ott van mindkettő melletted, és mindegyik a részed lehet egy pillanat alatt. A kisbabákból felnőttek, az idősekből újra csecsemők lesznek, nem mondott nagy butaságot Benjamin Button. Egy korty levegő is maga az élet, hú de sokszor eszembe jutott ez ma. Csak jusson még neki... 

keserédes

Kevés dolgot tudnék említeni, ami jelenleg kevésbé érdekel, mint a munkahelyem. Most éppen két olyan helyszín is van, ahol lennem kellene, az egyik a legnagyobb örömöm, a másik a hatalmas bánatom. Én meg könyörgök a pistikéknek, hogy fogják fel végre a Lúdas Matyit. Ohh, plíz. 

Mindig egyensúlynak kell lennie, oda kapod a pofont, ahol még érezted a puszi helyét, amit az életed adott. Magam sem tudom, hogy hogy érzem magam, de azt hiszem inkább csak erőtlenül, boldog szomorúan. 

boldogok a lelki szegények

Nálunkacégnél sem mennek másképp a dolgok, mint más helyeken, vannak jófejek meg lazák meg lusták és rátermettek és leszaromjancsik meg buzgóvagyokjankák. Meg ott van egy nagy koponya meg három kicsi, akik közül az egyik az én koponyám elvileg, de sajnos egy kicsit se tartom koponyának, mert ugye a tiszteletet még mindig nem a hatalom fitogtatása, az embertelen hozzáállás és a hozzá nem értés vívja ki, hanem ezek ellentétei, úgy mint empátia, intelligencia, némi szerénység szerénység és vezetői kompetenciák. Mindig felháborít, de már meg sem lepődöm rajta, ha az a nő keresztbe tesz nekem vagy azoknak a kollégáknak, akikről úgy gondolja, hogy koruk vagy jellemük alapján alkalmasak erre. Hát, most nem járt jól, mert vele ellentétben a fő koponyába szorult egy nagy adag emberség, együttérzés meg belátás. 

Tudom, tudom, most megint nem mondtam semmit, de azért az öncélú f.szkodás margójára fel akartam jegyezni ezt a napot is, főleg azért, mert kibírtam, hogy ne nyomjam bele az ő kis buksiját apró, méretéhez nem igazodó sötét lyukakba. Rájöttem, hogy már alapból is ott van, felesleges. 

kutyaszaros úton a felnőttkor felé

Úgy tűnik, hogy az egyensúly lényege mégiscsak az, hogy valaminek mindig el kell romlania, ha egy másik fronton helyrejöttek a dolgok és van okunk a boldogságra, elégedettségre. Kicsit már megnyugodtam vagy talán beletörődtem a helyzetbe az első sokk után, de azért így is nehéz elengedni a boldog gyermekkort. Meg egyáltalán hogy lehet abba beletörődni, ha közlik, hogy a nagypapád halálos beteg és heteken belül elmegy? Jobb ez így, mert van időd elbúcsúzni, az utolsó szavakat kimondani? Egyáltalán kimondjuk-e a szavakat? Hogy lehet valakinek azt mondani, hogy szia, Isten veled, mikor még él? Ugyan nem mondta ezt egyikünk sem, csak tudjuk mind és kész. Hogyan lehet elfogadni, hogy egy szellemileg teljesen ép embernek esélye sincs, hogy velünk maradjon, mikor még maradna? Hogy lehet kézen fogni a mamát, aki 55 évig élt vele, hogy gyere, te most már egyedül leszel nemsokára, de attól még az élet megy tovább, mert szükségünk van rád? Hogy lehet ezt végignézni és a halálnak asszisztálni? 

Milyen szerencsés vagyok, hogy 27 évig gyerek maradhattam s ti velem maradtatok! Remélem könnyen el tudja majd érni a túlsó partot, ahonnan majd figyel minket. A leghülyébb, s egyben legszomorúbb helyzetek egyike, hogy egyszerre próbálsz reménykedni, elbúcsúzni, beletörődni és a szép halálért imádkozni. 

epic fail

Pár percig piszkáltam a hetedikeseket, hogy vallják már be melyiküké a névtelen dolgozat, hibátlan lett, vigyék már… aztán felismertem a saját kézírásomat a lapon és bevillant, hogy míg a gyerekek írtak, unalmamban én is elemeztem a mondatokat, a lapot meg belekevertem a többi közé és… és kijavítottam magam.  Mi ez, ha nem elhivatottság?