Elszomorító, hogy a mai gyerekek külön szobában ülve játszanak egymással online, miközben olyanokat kiabálnak, hogy "teleport meeeee" vagy hogy "i'm giving you a secret shelter, runnnnn" vagy hogy "ne üssél már, miért csinálod?". Az utóbbi persze az öcsém volt, de ő nagyon hamar megunta a kockulást.
Eközben én azt álmodtam, hogy egy kirakodóvásáron vagyok, ahol egy nagy zacskóban a műanyag Barbie baba cipőket árulnak, én meg elmélyülten válogatok a milliónyi szín és forma közül. Végül egy rózsaszín, tűsarkú platform cipőt választottam, és arra gondoltam, hogy Barbie-nak ez pont jó lesz, mivel szép és úgysem kell benne sokat sétálnia, majd hazasiettem.
Az agyam minden napszakban tanúbizonyságot kap gyermeki mivoltáról.
Na, a tesóm csomagja még a mai gépen sincsen rajta, pedig (az ügyintéző szavaival élve) látták valahol a tranzitban, de azóta nem tudni, hogy hol lehet. Érdekes. Elkószált valahova azóta vagy mi?
Nekem egyébként van egy teóriám, hogy ez az egész a bőrönd hibája, ugyanis már annyit utazott egyedül (velem Hollandiába, Sziszkóval Portugáliába, anyu kolléganőjével Svédországba, párszor az USA-ba), hogy most már nem hallgat a szép szóra, és egyedül becsekkolt valami másik gépre, ami neki jobban tetszett. Tesóm szerint Ausztráliában van. Tesóm nem boldog, nagyon nem, pedig a klóros víztől a haja jobb, mint valaha.
Ó, van Isten, hazavezette a fülbevalóimat hozzám! Persze az öcsém bőröndje még most sem került elő, de az enyémben még az anyám által sütött rétes is benne van. Mondjuk én azt se tudom, hogy az miért került oda, de most már itt van, örüljünk. (Gép)madárlátta.
Egészen addig mi voltunk az élet császárai, amíg a határon ki nem derült, hogy nem érkeztek meg a csomagjaink, aztán egy hapsi szó szerint kitolt minket bentről a szeretteiket váró családok közé, ahol viszont majdnem 2 órát elcsesztünk azzal, hogy szerezzünk valakit, akinél panaszt lehet tenni, hogy elveszett mindkét bőröndünk valahol a nemzetközi térben.
Na de kezdjük az elején: hajnali háromkor keltünk, Bécsben negyedórát sorakoztunk egy rossz sorban, mikor észrevettem, hogy bár ki van írva a járatunk, ők egy másikat csekkolnak be ott. Ekkor futottunk, de legalább anyámnak nem volt ideje nyomogatni a drama button-t. Nem sokkal később sikerült bejutni a rendszerbe, anyánk meg úgy zokogott, mintha valami lefejezés előtt álló jakobinusok lennénk. Itt volt az a pillanat, amikor egy reptéri munkás azt mondta, menjünk csak, Houstonig oké mindkét csomag. Persze.
A gép 45 perces késéssel szállt fel, ennek egyenes eredményeképp ennyit késett is, mi meg a legutolsó sorban ültünk, és csak akkor szállhattunk ki, amikor mind a 34x6 ember kikászálódott előttünk. Párizsban még mindig büdös van, de nem volt idő kiélvezni, mert már megint futottunk, az öcsém az ázsiaiak miatt fintorgott, de végül időben odértünk a nagy géphez. Mármint az utolsó pillanatban, mikor máskor.
Ezután jött az aranykor, mert a majdnem business classon utaztunk, ahol ugyan feküdni nem lehetett, mint az igazi business classon, de volt egy csomó helyünk és tök csönd volt, és bátran arcoskodhattunk, hogy nindmá, ott ülnek hátul a proletárok a kis kijelzőjükkel, muhahaha. Azok leszünk mi 2 hét múlva, tesó.
Itt meg mondták, hogy welcome to the US, mi meg meg is köszöntük, pedig a csomagunk csak elveszett, és hiába adtak 100 dollár költőpénzt meg borotvát, azért én csak aggódom, hogy a bőröndömből kilopják az Unicumot, az összes fülbevalómat (amiket féltve őrzök és imádok), a 2 szál kolbászt (ami miatt Tivadar egy napja nyivákol) és a gondosan lefagyasztott Túró Rudi gyűjteményből se lesz lóf.sz se. Jaj, a fülbevalóim, b+, csak hoznák már azokat a csomagokat!
A kisvárosom olyannyira falu, hogy amikor a szekérúton bicikliztem ma délelőtt, rettegtem, hogy elüt egy utánfutóval ellátott traktor, aztán a Sárkányfűárus gyógyszertárból kifelé jövet összefutottam a nőgyógyászommal, aki napszemüvegben sétáltatta a kutyáját. Barátságosan intett, majd rám mosolygott, én meg fellélegeztem, hogy nemcsak olyan illetlen helyzetekben ismer fel, mint amilyenekben nála meg szoktam jelenni. Ma is voltam, kb. 2 órával ezelőtt a találkozás előtt.
Anyám nem fogja elhinni, de kb. 25 perc alatt összepakoltam a következő kétheti cuccomat, ami olyan kevés, hogy a fapados bőröndömbe is beleférnék, nem még egy ember elszállásolására is alkalmas kofferba. Pedig hozom a futócipőmet is, mert persze edzeni is fogok, rengeteget! Öcsém egyelőre csak a nőjét bűvöli, anyu elég ideges lesz, ha megtudja, hogy ő még sehol sem tart.
Következő célom, hogy a Hírcsárdában legyek szerkesztő-riporter, humorista vagy gyakornok, ez már tény.
Na végre 1. "Gyulán a régi OTP helyén lévő kínaiba keresnek eladót, és ugyanott bébiszittert is keresnek."
Na végre 2. Kőből épített házban aludtam, odakint esett az eső és dörgött az ég, ma pedig finom szellő fújdogál és felhők mögé bújt a nap. Végre meg lettünk villámcsapva.
Aki szerint Budapest nyáron sokkal szabadabb, azt szívesen várom egy kellemes Ikarusos utazásra a délelőtti dugóban, a délutáni hónaljak erdejébe a négyeshatoson, aztán a panelszerű lakhelyünkön egy kis közös izzadásra. Undorító ez a város 'ebben a melegben'! Hűvösebb napokra, több légmozgásra, némi esőre és szekszi tűzoltókra vágyom, amit majd a Balcsin vagy valami oda nem illő helyen tuti meg is fogok kapni.... Grrrrr...
Mellettünk a vonaton két csaj kizárólag a munkahelyéről tudott beszélgetni, leszámítva azokat a perceket, amikor az egyik elmesélte a másiknak, hogy a barátja ultimátumot adott neki (vagy az is lehet, hogy valami másik csajnak a barátjáról volt szó, én már nem bírtam követni) : csak akkor lesz eljegyzés, ha 120 napig nem hisztizik. De hát ki bír ki 120 napot?
És tényleg, ki bír ki 3 hónapot hiszti nélkül? És ki bírja ki az ilyen embereket, akik a vonaton is csak szakmáznak?
Ahhoz képest, hogy nincsen munkám, meglepő, hogy a végelgyengülés határán tántorgok ágyba minden este. Most két napot dolgoztam brit fiatalemberekkel, akik egyáltalán nem voltak se hangosak, se részegek, és egy árva kurvát se rendeltek oda a konferenciára. Na jó, volt két orosz nő, akiknek olyan feje volt, hogy bármelyik kirakatban megállták volna a helyüket Amszterdamban, meg nem segített az sem, hogy egészen vontatott ruszki akcentusban beszéltek (hogy máshogy?), mint a szovjet kurvák az összes amerikai filmben, és 10 centis platformban tipegtek be egy olyan rendezvényre, ahol a basic konferenciaInglisen kívül olyan szavakat tanultam meg, mint cukorrépa és bioethanol. Az angolok meg mindenre azt mondták, hogy okey-dokey. Én azt hittem, hogy ez egy 20. századi vicc az ötödikes angolóráról, de nem. A felét se értettem annak, amit mondtak, de olyan kedvesen, régi jó amcsi cimborákra hajazó akcentusban ejtették ki a nevemet, hogy csak mosolyogtam és reménykedtem, hogy nem derül ki, hogy fingom sincs, hogy most direkt megkértek valamire vagy megtiltották, hogy megtegyem.
Az állapotomon amúgy az se segít, hogy éjszakánként nem tudok aludni, mert a dohányzóban (értsd: bejárati ajtó előtti üres placc) hajnalig üvöltöznek a részegek a kolisok (egy sör nem sör), és minden egyes vizsgaörömöt, focidrukkeres hazaérkezést és sikeres államvizsgát végig kell hallgatnom. Ha becsukom az ablakot, akkor már jó, de holnap jön a kánikula, mi lesz így jövő héten?
Holnap elmegyek egy állásinterjúra, amit egy olyan állásra írtak ki, amit nem fogok elfogadni, mivel ahhoz haza kellene költözni anyámhoz, és ezt időlegesen sem tartom jó ötletnek, főleg ha az összes barátomat itt kellene hagynom, esténként nem mehetnék moziba, színházba, illetve a kiscimborám megözvegyülne. Hétfőn egy másikra megyek, ott személyi edzőt asszisztenst keresnek.
Miért vagyok ilyen rettentő dagadt? törékeny madárcsontokat és kiálló bordákat akarok kis csöcsökkel.
Olyan álmos vagyok, pedig írnom kellene vagy 5 cikket az új gyakhelyre meg lógok kétheti beszámolóval az online melómnak is.... istenem, ha sovány, barna testem lenne, ez is megoldódna most, mire hármat számolok. 1
A kamutréningen négy emberből három lebukott, mert amikor a tréner megkérdezte, hogy mi a nevük, ránéztek a papírjukra és onnan olvasták fel. Jézusom, hogy is foghatott gyanút a nő, nem is értem?!
Olyan kevesen voltunk amúgy is, hogy a meghirdetett 2 óra helyett 1 óra alatt lezavarták az egészet, és a végén jött egy másik nő, aki azt bírta mondani, hogy "kozmetikus vagy bőrgyógyász, az majdnem ugyanaz".
Te kedves agyatlan picsa, a bőrgyógyász egy orvos, a kozmetikus meg egy pinagyantázó, pattanásnyomkodó szakmunkás*. Remélem az övsömörödet a kozmetikusod kúrálja majd ki. Idióta.
*Amivel egyébként nincs is baj, becsületes szakma az, de azért nem hat év az orvosin. A bőrgyógyász meg, akihez legutóbb elmentem, na az se volt valami márkás... egy általános iskolás tetűvizsgálathoz hasonló színvonalon kurkászta át a szétvakart fejbőrömet, majd írt rá egy krémet, ami semmit se használt. Meg hát hosszú a hajam, helló, nem látod?Végül a patikus adott hajszeszt, én megírtam a szakdogámat, és azóta érdekes módon nincsen pszichés eredetű vakarózásom se.
Remélem megmarad a kisöreg, és cimborák leszünk! Ez egy troll a javából! És most bánatos szegény, mert kórházban kell maradnia, pedig buli van a kulipintyóban. Hát, tök cukik ezek ketten.
Nekem meg talán tényleg csak idegbecsípődésem van, nem a tüdőm lyukadt ki. Sajnos nem derült ki, hogy mi a valódi helyzet, mert amikor elmehettem volna orvoshoz (na jó, annyira nem akartam), épp a ház fölé ért a szupercella, és az otthonom börtönébe zárt. Jaj, tudom, roppant szar szóvicc volt. Na, remélem a trx ptx békén hagyja holnapra a szárnyamat, mert ma eléggé fájt, és nem volt elég a levegő se bizonyos testhelyzetekben.
Percek óta ezen nevetek ti kis kedves, szeretettel teli, derűs Eegyedek!
Jajh, pedig nevetésre semmi okom, ha nem kapom meg azt a munkát, aminek az interjúján ma voltam. Topoghatnék magassarkúban és ceruzaszoknyában, és olyan közel lenne a munkahelyem, hogy AZONNAL szükségem lenne egy bicóra Pesten BUDÁN is, és végre valóra válhatna az álmom, hogy közeli munkahelyre biciklivel járjak, mint egy faluban. Gyorsabb, tisztább, stresszmentesebb lenne, mint bkv-val, és nem az ellenőrök, hanem a dugó miatt, és... ! Jajh, még kis kosárkám is lehetne a spáros zacskóknak! Jajhhhh... nesze neked Kék metró akkor... Beköszönthetne a boldogság!
Ha tíz percet esett az eső, akkor már sokat mondok, de én persze ezt az idősávot választottam ki, hogy elinduljak fehérítőt venni*. Aztán elejtettem a kosarat. Aztán a spárban azt mondtam a húspultban, hogy kérek még négy combot is, majd rámutattam a szárnyra.** Aztán az előbb majdnem összeestem, de aztán mégse. Azt hiszem front van.
Ja, de legalább láthattam a nap legviccesebb jelenetét a buszról. Egy csőtopos csini csaj kivágódott a bérház ajtaján, aminek egy kocsma van a közvetlen szomszédságában. Ott állt egy öreg alkesz meg a fiatal pultos csávó. Egyik se szólt egy szót se, csak szemmel lekövette a lányt pár másodpercig. Aztán összenéztek, vigyorogtak, bicegettek, majd bementek. Kortalan férfinyáladzás.
* Ugyanis a barátom nehezményezte, hogy nem olyan szép fehérek a ruhák, és felkért a nemes feladatra, hogy vásároljak valami koncentrációt, amitől ő lesz a "Sokat kell tanulnom, mami" gyerek a munkahelyén. Anyám erre eligazítást tartott, hogy melyik adaléktól melyik szín lesz élénkebb.
** Mert szárnyat akartam, csak nem tudok egyszerre gondolkozni és beszélni.
