Az évszázad kolibulija volt, és a szívem most kiszakadna a helyéről, ha nem lehettem volna ott, még akkor is, ha fáradt voltam és szinte józan, míg körülöttem mindenki seggrészegen ugrált a Coco Jumbora, és hitetlenkedve lötyögtette a vizespoharamat. Olyan emberekkel találkoztam, akikkel évek óta se, és mindenki úgy tombolt, mintha élete utolsó éjszakája lenne: gátlástalanul, féktelenül, szabadon és ordenáré módon. Egy vidám temetés volt, egy olyan momentum, aminek az emlékével könnyebb lesz elhagyni az egyetemet és lezárni egy korszakot. Nem, nekem nem kell megküzdeni az érzéssel, hogy a koliban nélkülünk is van élet, mert nincs, annak vége, ami alatt én a K O L I t értem. Gusztustalanul szép vég volt, na. Egy darab a szívemből, belőlem.
Ez történt összefoglalva:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése