Mivel ennek a blognak egyetlen célja a saját szórakoztatásom, és hogy a lelkemből kifacsarható örömet és bánatot felitassa valami, ezért nem lehet teljes a költözős mese, ha a segítők mellett nem említem meg a gerinctelen az arctalan embert, aki hátráltatott. Na, nem jelentősen, inkább csak az anyagi boldogulásban. Az emberi jóságba és önzetlenségbe vetett hitemet rengette meg, de azt sajnos nem mondhatom el, hogy alapjaiban. Annál régebb óta ismerem ezt az illetőt. Pontosan tudtam, hogy milyen, hogy mire képes az ellenségeivel ellenfeleivel szemben, de ezúttal sikerült meglepetést okoznia: a barátság sem szent számára. Megint tanultam valamit az életről és az emberi faj egyes egyedeinek gusztustalanságáról. Mese következik.
Volt egy fiú, aki önként nyújtott nekem segítő jobbot. Lehetőséget ajánlott, ami könnyebbé tehette volna az életemet. Értsd: többet tudtam volna spórolni a távlati céljaimra, és a félhivatalos státuszomat legalizálhatta volna. Örültem. Várakoztam. Aztán megtudtam, hogy ez az ember nemcsak, hogy átbaszott, de még el is sunnyogta a történteket. Felajánlotta a nekem beígért dolgokat egy másik személynek is, majd amikor ez véletlenül a tudomásomra jutott, és szembesítettem vele, azzal védekezett, hogy ő azt gondolta, hogy engem már nem érdekelt ez a dolog. Két héttel előtte kérdeztem rá utoljára, hogy van-e fejlemény, annyira nem érdekelt… Sűrű bocsánatkérések közepette próbálta kimosni magát, ami részben sikerült is. Ajánlott alternatívát, amiről meg kiderült, hogy kamu. Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy az illető ezt tudja jól, ugyanis azóta nem jelentkezett. Én sem keresem, és nem is fogom.
Nekem ez nem fáj, tényleg nem. Az a tény, hogy az ismerős ismeretlenek önzetlenül segítenek nekem, szívderítő. Azután meg felesleges sírni, aki a saját kardjába dőlt, amikor nem tudott megküzdeni önmaga kétszínűségével. Higgyünk a szebb világban és világbékében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése