Meggyőződésem, hogy ma a könyvtárban a szőke exnőjét láttam, akit rögtön követni kezdtem. Nem volt egyszerű, mert nem akartam, hogy észrevegyen, mert a) Mi van, hogy ha nem ő az? (csak képről gyűlölöm ismerem) b) Mi van, hogy ha ő az és észreveszi? Szóval fogtam a laptopomat, az övtáskámat, egy almát, és Németh László munkásságának tanulmányozását tettetve lesben álltam a budinál. Gőzöm sincs, hogy ki volt az a nő, de tök jó kedvem lett magamtól.
Hazafelé a nedves járdára esett a kakaóscsigám közepe, miközben a telefonommal és az esernyővel próbáltam egyensúlyozni. Felvettem, aztán úgy döntöttem, hogy ezt azért mégse. Fájt, tényleg fájt.
2 megjegyzés:
pont a közepe...
Ugye? Sírni akartam, mint egy gyerek, hogy jaj a csigám, jaj... a közepe..
Megjegyzés küldése