A tanítványomat múlt héten megdicsérte az osztályfőnöke, mert Ignotus helyett Ignotus Pált mondott az órán, mikor megkérdezték, hogy ki volt a Nyugat főszerkesztője, neki meg dagadt a mája az osztálytársak előtt, hogy ő ezt tudja. Tőlem hallotta előző nap, ÉS MEGJEGYEZTE! Ilyenkor úgy érzem, hogy van remény, a cápák hínárt esznek majd emberi láb helyett, a folyók visszafelé folynak, a Nap meg körbetáncolja a Holdat, a gyerek egyszercsak okos lesz, én meg keblemre ölelem a világot.
Engem szeret ez a kislány, én szeretem őket, jaj, és ugye a szeretetnek gyógyító ereje van, és megvilágosítja a sötétségben élőket, és igen, egyszer érdekelni fogja, amiről beszélek, igen! Egyszer ő matekozik majd az én gyerekemmel.
(hétfő délelőtti önlelkesítésünket hallották)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése