Jó. Azt hittem valamiről (jelen esetben a sütés), hogy boldoggá fog tenni (lásd: készülődés öröme, feladatok nekem, az érzés, hogy szükség van rám), teljesítettem, most meg nagymamának érzem magam, egy öregasszonynak, akit a sütés öröme hajt. Holnap vasárnap, remélem meglátogatnak a kisunokáim!
Bulizni nem járok, olyan hideg van, és különben sincs nagyon pénzem. Mindenki puccos helyen akar inni és/vagy nincs pénze/kedve/ideje dorbézolni úgy igazán, ahogy régen. Én idegen helyen (értsd diszkóban) ugrálni régen se szerettem, a koli meg megdöglött számomra. Én fiatalon, idiótán, gondtalanul szerettem szarrá inni magam csütörtök esténként, nem kiöregedett posztegyetemistaként.
Most mi lesz? Lesz-e még olyan, mint régen? Mi következik ezután? Van-e élet az egyetem után?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése