Azért beszélek állandóan a sportolásról, mert kibaszottul nem történik velem más napközben. Reggel nyolckor felkelek, várom, hogy délután kettő legyen, elmegyek edzésre, ugrálok két órát, tanítok egy órát, aztán hazajövök és lefekszem. Köztes időben a számítógépemet bámulom: nyomtatok, mások életét nézem a tv-ben, elküldök 10 önéletrajzot (válasz persze alig jön), mások életét nézem faszbukon, aztán sírok, hogy unatkozom bazmeg, és ezúttal tényleg. A barátaim dolgoznak, nyaralást szerveznek, vagy tanulnak. Vagy egyszerre mindegyiket. Nincs életem, jézusom, nincsen, nagyon gyorsan legyen vége ennek!!!
Mondtam tegnap a szőkének, hogy mennyire genyó dolog, hogy az ismerőseim nagy része bármit (!) megadna, ha naponta csak pár óra szabadideje lenne, amit nem alvással tölt, én meg azért reszketek, hogy végre csinálhassak valami értelmeset, vagy legalább kifizetődőt. Ha most idejönne valaki, és azt mondaná, hogy most három hónapig egy fillért se keresek, de utána lesz munkám, pénzem, akkor hagynám a picsába ezt az egész spórolást, és vennék egy repjegyet Barcelonába, egy nyelvtanfolyamot, és verdesném a földhöz a fenekemet, hogy ÉLHETEK, mert három hónapig azért lenne miből.
de jelenleg én vagyok a NO-man, és még a lakhatásom is bizonytalanná vált.
Szarban vagyok, nyakig!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése