Az ajtón kilépve a babakocsiból felém fordult egy kisbaba, rám mosolygott, aztán visszafordult menetirányba. Ennek annyira megörültem, hogy rámosolyogtam egy munkásra, aki éppen az előző koli erkélyrácsait szerelte le a munkatársaival. Ennek ő annyira megörült, hogy boldogan kiabálta a többieknek, hogy "láttátok? hogy mosolygott már".
Aztán bementem az iskolába, a sorompónál feldobtam egy ötvenest, hogy melyik tanszékre menjek be először megtudni az ítéletet. A költős nyert, de én nem: éppen nem volt nyitvatartási idő. A másik tanszéken se, de ott még megfejelték az összképet egy "Boldog karácsonyt felirattal". Ezek szerint van ember, aki megengedheti magának, hogy két hétig a munkahelye felé se nézzen. Kár volt kikelnem az ágyból, még szerencse, hogy tegnap meg se próbálkoztam ilyesmivel.
Holnap kiderítem, hogy lesz-e diplomám vagy sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése