Elképesztően nehéz harminc tízéves gyereket kordában tartani úgy, hogy közben még tanuljunk is valamit. Néha az az érzésem, hogy ennél a melónál bármi jobb lenne, aztán óra végén kiszedik a hörcsögöt a ketrecből, és én is meggyurmázom kicsit a tenyeremben meg röhögcsélünk rajta, hogy hogyan tisztogatja a fejét és mindenki sikítozik, hogy ő is fogni akarja. Mindennap történik valami, amire nem lehet felkészülni, és ez nekem nagyon tetszik. Pl. ma arra nem gondoltam volna, hogy amikor beírok a legrosszabb gyerek ellenőrzőjébe, hosszan cifrázva, hogy miket csinál az órámon és hogy ez engem és a többieket mennyire zavar a koncentrálásban, akkor az a srác elbújik a számítógépnek fenntartott szekrényben és hosszan zokog. Annyira elfacsarodott a szívem, pedig égetnivaló egy kölyök. Kíváncsi vagyok, hogy ezek után holnap milyen hangulatban lesz az órán. Remélem kicsit használt neki az utolsó csapás, mert lassan már tényleg minden órát kiabálással kezdek, folytatok és végzek.
Ma rajzoltam a táblára egy büdös lábat, ami körül legyek szállnak, illetve kicsit verdestem a "szárnyaimmal", hogy illusztráljam az álom-allegóriát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése