Ma hivatalosan is sánta lettem, amikor egy nálam idősebb nő felállt a buszon és átadta nekem a helyét. Végülis elfogadtam, mert reggel nem volt valami jó állapotban a bokám.... meg hát az érzés, hogy velem ilyesmi még sosem fordult elő, eddig mindig én voltam az, aki felállt, ha terhes nő vagy öreg bácsi volt a láthatáron! Bárcsak lett volna nálam egy túró rudi vagy egy szép piros alma, amit egy "köszönöm kedveském" kíséretében átnyújthattam volna! Na nem mintha én valaha is kaptam volna ilyesmit, de mégis... nem?
Kicsit még mindig aggódom, hogy végleg így maradok, de azért ma már tudtam pár lépést nem sántítva menni és mivel később lyukasóra alatt volt időm polcolni is a suliban, most már nem is fáj. Kicsit komolyabb a sérülés, mint ahogy az elején hittem, de mióta többen meséltek a különböző bokatöréses baleseteikről, fekvőgipszekről, járókeretekről, néha még szerencsének is érzem magam. Jó, hogy nem dobtak rám egy gipszet, hogy a fél nyarat abban töltsem. Jó, hogy csak ennyi, na.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése