step by step

Mikor nevetnem kellett volna, olyan cefetül voltam, hogy arra szavak sincsenek, de most talán egy kicsit minden jobb, leszámítva, hogy másnapos vagyok.

Ma az embernek diplomája lett, nekem meg összejött egy régi tervem, és egy évre megoldódott a lakhatási kérdés. Egy fél állásom már van, most már minden rendben lesz. Örüljünk, örüljetek velem!

Buksi kiszökött

A kutya furcsa állapotban tért vissza a kertből 10 perc elteltével. Remegett, mint a kocsonya és habzott a szája. Megijedtem, hogy megverték, gyorsan becsuktuk a kaput, és rámeredtünk. Ő megmorgott minket, nyáladzott és gyanúsan kóvájgott. Aztán pánikba estünk, mert követett minket erőtlenül, menekültünk, ő meg eldőlt. Hoztunk neki tejet, nyomogattuk a hasát, hányt, fosott, remegett, folyt belőle a nyál szakadatlanul, hívtam az állatorvost, kapott 2 szurit, aztán vártunk. És vártunk, és akkor jobban lett, nem remegett... aztán sokkal, de sokkal rosszabbul lett, és szerintem már félórája nem látott semmit, amikor alig vártuk, hogy visszajöjjön az orvos, és mondjon vagy adjon valamit VÉGRE, hogy megmaradjon vagy elmenjen... akkor megjött, és adott egy harmadik szurit, aztán 5 perc múlva kétszer összerándult és meghalt. Nem a szuritól, az csak görcsoldó volt. A szemünk láttára pusztult bele a kutya valami iszonyatos méregbe, amit valamelyik szomszéd kertjében ehetett meg azalatt a pár perc alatt, és semmit sem tudtunk tenni érte. Nekem nem volt ő a világ közepe, de ezt a szenvedést, amit ő másfél óra alatt megélt, és a tehetetlenséget, amit mi, azt senkinek sem kívánom. Szó szerint kiszenvedett, menthetetlenül...

Az ég dörögni kezdett, amikor ő az utolsókat rúgta, aztán szépen megfogták és kivitték a testét a kertbe, ástak egy mély gödröt... a tesóm még megnyomogatta, tapogatta, hogy biztosan nem él-e, hátha, nehogy elevenen temessük el, de persze már rég halott volt... közben dörgött és már csöpögött az eső, aztán egészen világos lett, ahogy közeledett a vihar, majd mikor dobálták rá a földet, szakadni kezdett. Mindannyian befutottunk, és pár perccel később elállt az eső, elmúlt minden, és csend lett. Olyan volt, mint valami Móricz novellában. A sírt ásó falusiak, akiknek a lelkét az időjárás is szemlélteti. Háborognak és megnyugvást lelnek.

Mi történt és miért? Én csak engedtem, hogy fusson egy jót, aztán meghalt. Egészen hihetetlen, hogy ez történt, Isten veled! Mocskosabb halálod nem is lehetett volna, szegény kutya. 

Ezúton értesítjük, hogy ...

Annyira azért még nem vagyok depressziós, hogy ne találjam viccesnek, hogy a barátom az én elutasító leveleimből ollózza össze a "Bár pályázatát értékesnek találtuk, ezúttal nem Ön mellett döntöttünk... " levelet, amit egy hozzájuk jelentkező munkavállalónak kell küldenie. Küldtem neki többet is, hogy meglegyen az "Ön értékes, mi vagyunk a szarok, amiért nem vehetünk fel 156 embert" és a "ha lesz valami, majd szólunk" formula. Meg is mondom neki, hogy írja oda a végére, hogy további sok sikert a kereséshez. 

Minden és mindenki jó valamire, én például kiválóan fogadom a visszautasítást olyan emberektől és olyan helyekről, ahol nálam szerényebb képességű munkavállalók dolgoznak jó fizetésért. Mivel ezt felismertem és elfogadtam, ma nem fogok se sírni, se berúgni a saját nyomoromon, hanem inkább elküldök pár életrajzot azoknak a mocskos geciknek és várom a csodát. 

tisztogatások

A diplomáimat meg a nyelvvizsgámat immár belepte a por, most törölgettem át őket. Mondjuk ki, hasznos volt megszerezni őket, így nem az alattuk levő könyvek koszosodnak. Faszom.

Nem ez az egyetlen felület, ahol ma nagytakarítást rendezek, ezt azért még elmondanám. Már csak pár óra és felkavarodik egy nagy kupac mocsok a szemétdombon. 

home check-in

Na, röpke 24 óra alatt sikerült is hazaérni tegnap. A mosott szar nem is volt elég beszédes kifejezés az állapotomra, kicsit tántorogtam is az ágy felé menet. Persze hazaérhettünk volna fele ennyi idő alatt is, de pont volt kedvünk elmenni még Zürichbe is a repülőtérre, hátha ott is van valami érdekes... Most egy darabig nem megyek sehova. 

Viszont ha már úgyis hat órát vesztegeltünk Hollandiában, kimentünk Amszterdamba, ahol láttunk templomokat, kurvákat meg kanálisokat, szóval minden a régi. Ennyi pont elég is volt akkor, de annyit megállapítottam, hogy az az ország mindig olyan lesz nekem, mintha otthon lennék, a hűvös szellőjével, a dagadt sirályokkal meg zöld fűvel. Bruhaha. 

a csomagom is nehéz..

a csomagolás már éppúgy az életem része, mint a mosás vagy Tótéknak a dobozolás. álmomból felébresztve is bepakolok egy hétre úgy, hogy abban legyen csinos, kényelmes, meleg, pizsi, játszós, legyen benne minden, ami kellhet, mégse legyen nagy vagy nehéz a pakk. megtanultam állandóan úton lenni, és itt most nem csak arra kell gondolni, hogy nyaralok, hanem olyan egyszerű szitukra, mint amikor haza akarok menni 2 napra az anyámhoz, hogy aztán utána hetekig ismét ne akarjak menni. 

nekem örökké bőröndben van az életem, erre jöttem rá ma, amikor kivettem a szárítóból a ruháinkat, és nem fogasra akasztottam, ahogy a Tivadarnál töltött kb. egy hétben megszoktuk (mert persze itt is átdobozoltuk magunkat közben egy másik helyre), hanem megint összehajtogattam és megint utaztatom, és valahol megint kipakolom, de aztán egyből mehet is vissza, aztán mehet Pestre, az Alföldre, Zalába, a Bükkbe meg még a tököm tudja hova. 

tudom, szerencsés vagyok, mert olyan helyekre juthattam el szeretetből vagy épp összegyűjtött pénzecskékből, ahova sokan csak vágynak, de sosem adatik meg vagy nálam sokkal többet kell küzdeniük érte. (ezt köszi ezúton is minden illetékesnek, köztük magamnak is). 

közben meg tök szerencsétlen vagyok, mert állandóan dobozban az életem, és sokszor már fáraszt, de amióta 14 évesen először belepakoltam a motyómat a cucctáskába, és elköltöztem a koliba, azóta örökké csak vándorlok fel-alá a világban, és fogalmam sincs, hogy hol lesz a következő megálló, és nem is igazán tudom elképzelni, hogy ez máshogy legyen. az az igazság, hogy a helyzet jelenlegi állása szerint nem is nagyon kell, mert minimum 3lakiak leszünk ezután is, és ez egyre csak gyarapodni fog. 

végülis csak azt akartam mondani, hogy szívesen kihagynám a holnap délutáni utazást... még a gondolatot is utálom, hogy ezúttal visszafelé kell repülni, és így nemcsak a konkrét utat veszítjük el, hanem plusz 7 órát is, azaz megrövidülünk majdnem egy teljes nappal, ami olyan utálatos dolog, még akkor is, ha semmi értelme sincs annak, amit most mondtam. ez elvi kérdés. 

más. holnap egy igazi tolvajjal fogunk találkozni a Starbucksban, aki kirabolta a Titi kocsijából a rendőrdetektort, most meg a neten hirdeti, és ő most odacsalja az illetőt egy nyilvános helyre, és megpróbálja szelíd szóval visszaszerezni a cuccot, vagy ha nem megy, akkor kihívjuk a rendőröket. persze, hogy 4 órával a gép felszállása előtt van a randi, mikor máskor? végülis még úgyse késtünk le önhibánkból repülőt, lehet  most ezt is kipipáljuk majd.