Unatkozik? Menjen el tanítani!

Vannak napok, amikor egészen jó dolog tanárnak lenni. Ma például egy szarvasbogár méretű gigacsótányt löktem le az Egri csillagok feladatsorommal a falról, mert a hatodikosok sajnos nem tudtak tőle rám koncentrálni, aztán felszólítottam az egyik gyereket, hogy azonnal taposson rá. Elsőre túlélte, úgyhogy egy másik kijelentette, hogy ezzel bebizonyítottuk a feltevést, hogy a csótányok tényleg túlélik az atomkatasztrófákat is. Hát fúj. Aztán az egyik ötödikes kislány órán a fejére húzott egy hatalmas fekete kukászsákot, majd az egyik fiú a lábára húzta úgy, hogy a derekáig ért. Sajnos hamarabb lett melege, mint hogy pillangóvá változott volna, pedig ezzel egy újabb feltevés vált volna bizonyossá. De azt a napot is megemlíthetném, amikor valamilyen, számomra rejtélyes oknál fogva kiderült, hogy az a nyolcadikos gyerek lyukas alsógatyában jött iskolába, és az osztálytársaktól származó "tanárnő, kilóg a vöröslő here" felkiáltás között kikéredzkedett a mosdóba, hogy levegye a lyukas gatyát, mert "nagyon kényelmetlen". Hát kiengedtem, most mit csináljak vele, máskülönben egész órán a tökét vakargatta volna nekem. Vissza is jött két perc múlva, kezében az alsóval, amit belevágott a kukába. Némán néztük az osztállyal a szemetest egész órán. Az ott az Ákos használt bugyogója. Aztán megkérdezte, hogy kimehet-e az interspárba, mert "nagyon szellős". Most minek, fiam, a hideg here jót tesz a termékenységnek, élvezd a hűs fuvallatot. Gyerekek, mi van itt?!

 

Egyébként ez az egész gondolatfolyam csak arról jutott eszembe, hogy az egyik osztálytól kaptam egy cserép virágot meg puszit pedagógus napra, hát nem aranyosak? Ilyenkor mégiscsak egészen jó dolog tanárnak lenni. Meg amikor a fenti hülyeségeken magamban hangosan röhögök. Na jó, sajnos néha tényleg hangosan röhögök rajtuk.

 

 

3

Ha eszembe jut az az este, mindig újra nagyon szerelmes leszek magunkba. Ma van három éve, hogy kikukáztam a szőkét a Blahán. Boldog nap boldog emlékezete. Jó, hogy vagyunk egymásnak, ennél nincs is talán fontosabb. Lááááv.

új függőség

Kb. egy hete találomra letöltöttem a Skins-t, és azóta nem tudok leállni. Már most azt tervezgetem, hogy ha megnéztem mind az öt évadot, elkezdem újra a szőkével is, mert ezt neki is látnia kell. Komoly, mély, tragikus, igaz, és eddig csak egyszer találtam ripacsnak, amikor a vérző fejű, úttesten fekvő srác is énekelt a többiekkel. Jaj, végre egy jó sorozat.

gyere, ülj le

Ma hivatalosan is sánta lettem, amikor egy nálam idősebb nő felállt a buszon és átadta nekem a helyét. Végülis elfogadtam, mert reggel nem volt valami jó állapotban a bokám.... meg hát az érzés, hogy velem ilyesmi még sosem fordult elő, eddig mindig én voltam az, aki felállt, ha terhes nő vagy öreg bácsi volt a láthatáron! Bárcsak lett volna nálam egy túró rudi vagy egy szép piros alma, amit egy "köszönöm kedveském" kíséretében átnyújthattam volna! Na nem mintha én valaha is kaptam volna ilyesmit, de mégis... nem?

Kicsit még mindig aggódom, hogy végleg így maradok, de azért ma már tudtam pár lépést nem sántítva menni és mivel később lyukasóra alatt volt időm polcolni is a suliban, most már nem is fáj. Kicsit komolyabb a sérülés, mint ahogy az elején hittem, de mióta többen meséltek a különböző bokatöréses baleseteikről, fekvőgipszekről, járókeretekről, néha még szerencsének is érzem magam. Jó, hogy nem dobtak rám egy gipszet, hogy a fél nyarat abban töltsem. Jó, hogy csak ennyi, na.

 

repülj el rab madár

Bár járni még mindig nem tudok rendesen, azért ma már biciklivel mentem vissza a háziorvoshoz, hogy engedjen szabadon. Meg is tette, csütörtöktől dolgozhatok, ennek ellenére holnap újra jelenésem lesz nála, ugyanis rossz dátumot írt az egyik táppénzes papírra. Miért? MIÉRT?

 

Egyébként sajnos már nem lehetek titkosügynök, ugyanis minden egyes lépésnél hangosan kattog a sérült bokám. Bár vicces, azért lehet rákérdezek erre is, ha már úgyis vissza kell menni...

for rainy days