régi új

Itt van ez a gólyatábor, és már annyi érdeklődést sem tudok mutatni, hogy semmit. Ezen azért elgondolkodtam, tekintve hogy pár éve még csapatom is volt meg napokig részegen énekeltünk meg verseltünk, és nem volt ez az egész annyira régen, hogy ennyire ne érdekeljen. De tényleg nem. Fáradtnak érzem magam, és ha arra gondolok, hogy most kellene elkezdeni egy egyetemet, és 5 évig berúgva lenni, akkor feláll a szőr a hátamon. Nekem ehhez nincs kedvem, és már nem is foglalkoztat, kicsit sem. Azért örülök, hogy nem lettem "azok a 30 évesek", akire 20 évesen úgy néztem, mint egy UFO-ra, amiért 30 évesen még egy szakadt csapatpólóban ugráltak, hogy megtérítsék a klubjuknak a gólyákat. Könyörgöm, az egyetemista klubjuknak... Én tényleg hiszem meg érzem, hogy nekem annyira teljes volt az időszak, amit csak  "az egyetemi évek" néven szoktak aposztrofálni, hogy valóban nincsenek bennem ki nem élt vágyak és frusztrációk ezzel kapcsolatban. Nekem nem kell 25 évesen gólyákkal innom meg buliznom ahhoz, hogy mosolyogva nézhessek vissza. Persze másrészről van bennem egy darabka, ami nem tudott felnőni, és jól esik itt lenni meg látni őket, az újakat, de meg se fordulna a fejemben, hogy részt vegyek a programokban vagy valami. Hiába ismerem a lenti embereket, akik terelgetik azt a gólyát, nekem ők már egy másik korszak új elemei. És nem értem, hogy mit keresnek ott lenn velük olyan arcok, akik igazán már hozzám se tartoznak, hiszen kb. előttem tűnt le a csillaguk. Most hogy van ez? 

Persze ennek az egésznek semmi értelme, és ha valaki nem lakott itt, nem is fogja érteni. Senki sem tud visszamenni a múltba, és nem is érdemes, ez a tanulság. Remélem egyszer mindenki rádöbben erre és tovább halad az idővel.