Tegnap annyira kiborultam a fizetés megérkezését jelző sms-től, (a tanárok bazdmeg tényleg kurvára, pofátlanul keveset keresnek) hogy egész nap csak sírtam meg feküdtem, de aludni nem bírtam, csak bámultam a plafont vagy Lorelai-t (Istenem, mikor szoktam vissza a Gilmore Girls-re? Szerelmes vagyok Jess-be és Luke-ba is, Dean-be meg egyáltalán nem, de bőven kimeríti az eye-candy fogalmát), aztán este jött társaság és jobb kedvem lett. Ma már jól vagyok, és hamar felkeltem, mert olyan rémálmaim voltak, hogy elfelejtettem témazárót összeállítani a tizedikeseknek meg ott volt egy hatodikos fiú is, aki mindig rendetlenkedik, és ez szünet után is így volt, ezért épp cipelni akarom az ofőhöz, amikor rájövök, hogy felnőtt, magasabb nálam és mutál (egy hét hosszú idő egy tini életében). Szóval most inkább dolgozom.
Brutális lesz a jövő hetem: egyrészt hat napot kell dolgozni, másrészt kapni fogok két új osztályt, (kirúgtak egy embert és ez rám is kihatással van) akik kicsik és ellenszenvesek, délutánonként meg a másik melóm miatt kell itthon lennem és kiosztani a kis kártyákat annak az itt lakó 1200 főnek. Meg fogok halni. Nyugodtan irigyelje a sok demagóg f.sz a légkondis irodájából a három nap plusz szabit, amit őszi szünetnek hívnak, nagyon megéri tanárnak lenni, tessék kipróbálni...
Viszont ma már jobb kedvem van, mert rájöttem, hogy nem lesz ez mindig így, és ha más nem, visszagondolok majd a szép (vagy legalábbis kevésbé gáz emlékekre, amelyek nem állnak összefüggésben a fizetéssel) dolgokra, és annyi haszna minimum lesz, hogy megnéztem egy csomó klasszikus vagy annak kikiáltott filmet a gyerekek miatt vagy velük, és ezzel én is több leszek. Ugye? Küldjetek vigasztaló energiát/szavakat. Vagy pénzt.
Tudom, póznak tűnik ez a "tanárok panaszkodnak" dolog, de amikor a bőrödön érzed, hogy nem vagy megfizetve, nem vagy megbecsülve, pedig rohadt nagy felelősséged, hogy lesz-e ész abban a fejben vagy sem, akkor kijön az emberből. Szerintem ezt a szünetet tartunk dolgot azért találták ki, hogy mindenképp életben maradjanak a gyerekek is. Igen, kell az a pár nap, hogy kifeküdjem a depressziót meg a frusztrációkat.
4 megjegyzés:
Megértelek, anyukám is tanár és látom mit csinál 25 éve... :(
Én csak abban maradtam le, hogy te magadtól akartál tanítani, vagy csak azért vállaltál ilyet mert nincs más munka?
Mindig ki akartam próbálni, hogy tetszik-e ez a pálya. Tetszik, szeretem, de a fizum annyira kevés, hogy szabad szemmel nem is látható. Nevetséges, kb. éhen halni lehet csak belőle, de olyanra gondolni, hogy hitelt törleszteni vagy életet kezdeni ebből: lehetetlen, és ettől rohadtul depressziós leszek.
Egyébként meg igen: nem kellettem sehova. Majd még ezt is fel kell majd dolgoznom: nem voltam jó sehova.
Kata, szerintem fasság, h nem kellesz sehova! És főleg az fasság, hogy nem vagy jó. Egyrészt az iskolába kellettél, ami azért tényleg nagy felelősséggel járó munka, másrészt szerintem nagyon sok szerencse kell ahhoz, hogy vki jó munkát találjon! egy tök értékes ember vagy és nagyon jó munkaerő lennél mindenhol, csak eddig nem volt szerencséd. Ezt nem nyalizásból mondom, naponta annyi gyökérrel találkozom, hogy elhiheted!
Egyszer meg úgyis minden jobb lesz.. :D
Elhagytam a pályát ugyanezen okok miatt, amitől te is szenvedsz. Ennek már 6 éve és ahogy tapasztalom, azóta sokkal rosszabb a helyzet a közoktatásban, úgyhogy nem mondom, hogy le a kalappal, mert mindenki úgy kínozza magát, ahogy ösztönkésztetései diktálják :D de kitartás és fel a fejjel, mert tényleg kizárt, hogy ne kelljél máshová. Mert egy tanár iszonyúan kitartó, az idegei kötélből vannak, egyszerre 4 processt tud futtatni szinkronban, kisigényű, művelt, szóval igazi főnyeremény.
Megjegyzés küldése