Talán nincs is boldogtalanabb pillanata a hétnek, mint amikor vasárnap este a kelenföldi pályaudvar végeláthatatlan lépcsősorán rángatom felfelé a bőröndömet abban reménykedve, hogy így hamarabb vége lesz a szenvedéseimnek, mintha a kanyargós járdán húznám felfelé. A mozdulatokban benne van a hétfői nap miatt érzett elkeseredés, a méla undor, amit a városba való megérkezés okoz és a reménytelenség, hogy talán sose jön el az a perc, amikor legközelebb lefelé rángathatom ugyanezt a bőröndöt egy boldog pénteken.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése