Szabályosan depressziós vagyok a nyaralás megvonásától. Persze lehet közrejátszik a telihold, a hormonális hullámvasút és ki tudja még mi, de egyelőre nem találom itthon a helyem. Annyi minden történt ezalatt a pár nap alatt, hogy mindketten azt éreztük, mintha legalábbis hetek óta ott lennénk és a hazajövetel volt az utolsó, ami jól esett. Én rendesen sírtam, amikor kijöttünk Paolo házából és utoljára sétáltunk el a pici strand és a kis étterem mellett, ahol reggelente a "corazont" kaptuk. Nagyon-nagyon boldogok voltunk ott, beszéljenek a képek. Istenem, még saját macskája is volt a falunak, akivel minden este találkoztunk portyázás közben. Jaj, de szép is volt, de jó, hogy megtörtént!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése