Bizonyos jelekből arra következtetek, hogy némiképp megöregedtem, közben meg azért annyira mégsem, hogy mindig normális, érett, felnőtt emberként viselkedjek. Azt hiszem valahol megrekedtem félúton az idétlen tinikor és ama kor között, amit elérve az embernek már csókolommal köszönnek. Ja, wait, nekem már 2 éve csókolommal köszönnek, de legalább vigyorogva. Inkább vagyok cinkostárs, mint bölcs öreg, de ez talán nem is olyan nagy baj. Kíváncsi vagyok, hogy mi vár rám a következő években, semmi sem dőlt még el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése