új függőség

Kb. egy hete találomra letöltöttem a Skins-t, és azóta nem tudok leállni. Már most azt tervezgetem, hogy ha megnéztem mind az öt évadot, elkezdem újra a szőkével is, mert ezt neki is látnia kell. Komoly, mély, tragikus, igaz, és eddig csak egyszer találtam ripacsnak, amikor a vérző fejű, úttesten fekvő srác is énekelt a többiekkel. Jaj, végre egy jó sorozat.

gyere, ülj le

Ma hivatalosan is sánta lettem, amikor egy nálam idősebb nő felállt a buszon és átadta nekem a helyét. Végülis elfogadtam, mert reggel nem volt valami jó állapotban a bokám.... meg hát az érzés, hogy velem ilyesmi még sosem fordult elő, eddig mindig én voltam az, aki felállt, ha terhes nő vagy öreg bácsi volt a láthatáron! Bárcsak lett volna nálam egy túró rudi vagy egy szép piros alma, amit egy "köszönöm kedveském" kíséretében átnyújthattam volna! Na nem mintha én valaha is kaptam volna ilyesmit, de mégis... nem?

Kicsit még mindig aggódom, hogy végleg így maradok, de azért ma már tudtam pár lépést nem sántítva menni és mivel később lyukasóra alatt volt időm polcolni is a suliban, most már nem is fáj. Kicsit komolyabb a sérülés, mint ahogy az elején hittem, de mióta többen meséltek a különböző bokatöréses baleseteikről, fekvőgipszekről, járókeretekről, néha még szerencsének is érzem magam. Jó, hogy nem dobtak rám egy gipszet, hogy a fél nyarat abban töltsem. Jó, hogy csak ennyi, na.

 

repülj el rab madár

Bár járni még mindig nem tudok rendesen, azért ma már biciklivel mentem vissza a háziorvoshoz, hogy engedjen szabadon. Meg is tette, csütörtöktől dolgozhatok, ennek ellenére holnap újra jelenésem lesz nála, ugyanis rossz dátumot írt az egyik táppénzes papírra. Miért? MIÉRT?

 

Egyébként sajnos már nem lehetek titkosügynök, ugyanis minden egyes lépésnél hangosan kattog a sérült bokám. Bár vicces, azért lehet rákérdezek erre is, ha már úgyis vissza kell menni...

for rainy days

aki nem jön suliba, az szülni fog

Tegnap felhívott egy szülő, hogy a gyerekek kétségbe vannak esve a hatodikban, mert azt hiszik, hogy miattuk nem megyek a suliba (rosszul viselkedtek vagy mi). A másik verzió az, hogy biztos kisbabám lesz, mert fiatal vagyok és a fiatal tanárnőket mindig egy szülés veszi el a gyerekektől. Mindezt azért, mert a kolléganőm bajtársiasan nem kötötte az orrukra, hogy mi bajom van, csak sejtelmesen annyit közölt, hogy majd elmondom, ha akarom. Egyrészt tök jó érzés, hogy hiányzom egy osztálynak, másrészt meg büszke vagyok rájuk, hogy ilyen nagyszerűen működik a képzelőerejük. Lehet íratok is velük egy fogalmazást "Vajon hová tűnt K. néni?" címmel, szerintem díjnyertes pályamunkák születnének!

together forever

Az évi rendes szupertúra idén a sár nevű extrával gyarapodott, aminek a jobb bokám lett a nagy vesztese. A szőke bevitt a kórházba, azóta ugrál körülöttem meg masszírozza a részlegesen szakadtat, én meg sántikálok fel-alá a lakásban, mert a gatya csak sáros, az asztal csak nincsen letörölve, neki meg el kell menni dolgozni és nem bírom nézni, hogy szalad a minden... Ki gondolná, hogy egy láb így tud hiányozni, nem? Végülis úgyse voltam még soha táppénzen meg így legalább megint meggyőződhettem róla, hogy ha nekem van valami bajom, nem másnak, akkor az csak hiszti. Ja hát ja.